Szijjártó Péter: Jean-Claude Juncker megbukott

SZIJJÁRTÓ Péter
Peking, 2019. április 25. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben 2019. április 25-én. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
Jean-Claude Juncker megbukott, ő az Európai Bizottság valaha volt egyik legsikertelenebb elnöke - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A Pesti Srácok szemlézte a CNN-en sugárzott interjút, amelyben Szijjártó Péter leszögezte,

hogy az egyik legrosszabb döntés, amelyet az Európai Bizottság a legutóbbi ciklusban meghozott, a migrációval kapcsolatos döntése volt.

A magyar külügyminiszter kiemelte Soros György amerikai üzletember szerepét, aki meglátása szerint "a bevándorlás elősegítésért rengeteget tett". Az általa bukottnak nevezett Junckernek felrótta azt is, hogy az irányítása alatt álló Bizottság egy az egyben a Soros-tervnek megfelelően cselekedett, amellyel hozzájárult Európa és az Európai Unió szisztematikus leépítéséhez.

- Szijjártó ezekkel a szavakkal reagált arra, hogy a balliberális CNN műsorvezetője számon kérte, hogy a magyar kormány szembemegy az európai elit akaratával. A magyar külügyminiszter hozzátette, a migráció kérdésében valóban összeütközésbe kerültek a mainstream politikai erőkkel és a feléjük közeledő Néppárttal, ugyanakkor aláhúzta, a Fidesz továbbra is elkötelezett partnere szeretne lenni egy keresztény és konzervatív EPP-nek.

Itt tudja megnézni a teljes beszélgetést:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!