Egy X. kerületi panelban élő anya adott korábban interjút az Origónak. Elmondta, hogy a ház gondnoka elfogadhatatlan stílusban beszél a lakókkal. Például, amikor egy idős asszony nem tudott kimenni az ajtón, mert ott volt a gondnok egyik macskája, és annyit mondott neki, hogy „sicc”, a férfi ezt meghallotta, és azt mondta az asszonynak:
Mi a f..t képzelsz? Mit szólsz a macskámra?
Minderről a közös képviselő is tud, mégsem tesz semmit, sőt, ha télen le van jegesedve a lépcső, akkor azt mondja az embereknek, hogy ne használják. Ez csak pár probléma, amit az anya az interjú során elmondott, ott van még
a pince kérdése, amit állítása szerint a gondnok másoknak ad ki saját zsebre.
Cikkünk óta először tartottak közgyűlést az elmúlt napokban a házban, ahol az anya szerint annyian megjelentek, mint soha máskor, és többen is hangot adtak a nemtetszésüknek.
Annyit szavaztak meg a lakók, hogy amik ki voltak írva napirendi pontok, azok egyikében sem hozhatnak határozatot. Többen bekiabálták, hogy 20 ezret fizettek a pincéért, és hogy az kinek a zsebében landolt?! Volt, aki a közös képviselő arcába mondta, hogy átveri és lehúzza ezt a házat
– mondja a nő, akihez a gyűlés után sokan odamentek, hogy végre valaki vette a bátorságot, és elmondta, hogy mik történnek a házban.
A nő elmondása szerint a gondnok csendben ülte végig a közgyűlést, pedig korábban nem ez volt jellemző, a közös képviselő annyit mondott cikkünkkel kapcsolatban, hogy minden hazugság, amit írtunk, és amit később a TV2 Mokka című műsorában is láthattak a nézők.
Nagy a csend, a gondnok el van tűnve, nem áll ott egész nap, nem osztja az észt. Lapítás van. Azt nem tudom, hogy ez egy vihar előtti csend, vagy rájöttek, hogy ebből nagyobb bajuk is lehet
– mondja az anya, akihez cikkünk óta egy rossz szót sem szóltak, és valamelyik nap még a folyosón is össze volt söpörve. Egy másik lakótól úgy tudja, hogy
a gondnok és a párja az interneten keres új gazdákat a macskáiknak, amik szabadon mászkálnak az egész házban.
Még az első cikkünk előtt szerettük volna megtudni, hogy mit gondol a kialakult helyzetről a ház közös képviselője és a gondnoka. Először telefonon kerestük őket, de mindketten azt kérték, hogy személyesen beszéljünk. Nagyjából egy héttel később ismét megkerestük őket, hogy találkozót egyeztessünk.
Amikor a gondnok meghallotta, hogy honnan és miért keressük, egyből letette a telefont, utána pedig elérhetetlenné vált.
A közös képviselővel sikerült beszélnünk, pár nappal később az irodájában fogadott. Elmondta, hogy a nő rendszeresen a problémáival zaklatja őket, és hogy már többször kihívta a hatóságokat, de azok, állítása szerint, nem találtak semmit.
Ezek után nem engedte, hogy kérdezzünk tőle, megkért, hogy távozzunk, mert nincs ránk több ideje.