Megválasztották 2019 legszebb menyasszonyát
![Magyarország Legszebb Menyasszonya 2019](https://cdn.origo.hu/2023/12/5vfW_D5QzSZD4B1z0MiAbt1GH6M_yfhP-QHiVPV9kvU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MGJjYWE1NTllNTQzYjliYWQ3MzRhNmYxMjI4M2Uw.webp)
A szépségversenyt a miskolci Avalon Resort & Spa parkjában tartották, ahol már
korán reggel elkezdték a menyasszonyok felkészítését a profi sminkesek, fodrászok és öltöztetők.
Amíg a versenyzők készülődtek, a vőlegények gokartozhattak, majd koktélozhattak.
A verseny kora este kezdődött el, a nők először a kedvenc ruhájukban, élőzenére vonultak fel, majd a menyecskeruhás kör következett.
Ezek után a versenyzők Halász Éva ruhakölteményeiben vonultak fel a zsűri és párjuk előtt.
Később a zsűri visszavonult, majd Zsidró Tamás kihirdette a végeredményt.
A korona a monorierdői Nagy Klaudia fejére került, két udvarhölgye pedig Balogh Alíz és Méhes Kitti lett.
Kiss Péter, a szervező Esküvő Okosan.hu ügyvezetője elmondta, hogy
a versenyt az esküvő főpróbájának szánja, mert itt veszik fel először a menyasszonyi ruhát, amit gyakran a vőlegények is megkönnyeznek.
2020-ban ismét megrendezik Magyarország egyetlen menyasszony-szépségversenyét, ahová a szervezők az egész országból, illetve a környező, magyar lakta területekről várják a gyönyörű, esküvő előtt álló hölgyek jelentkezését.