A búvároknál hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz
![Hableány kiemelése, Duna, Hajóbaleset, 2019.06.11.](https://cdn.origo.hu/2023/12/7Ie-VlMPL9aVNSFuWT5V3EhAfPXw_xOOdOZw-Kic_b4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5MjY0MWVhMGQxMzQ0M2FhNGVlN2I0ZGEzYzlhNWUz.webp)
Lénárt Ágota pszichológus a műsorban azt mondta, hogy
akár hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz (PTSD) azoknak a szakembereknek,
például a búvároknak az esetében, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében.
A pszichológus elmondta, nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak.
Nem mindenkinek van erre szüksége, hiszen vannak olyanok, akik magukban is képesek megküzdeni a teherrel, amit a gyász, illetve a szörnyű élmények jelentenek.
A tapasztalat azonban arra mutat, hogy az emberek túlnyomó része, ha ilyen jellegű segítséget kap, akkor sokkal hamarabb képes visszaállni – tette hozzá.
A szakember kifejtette, a krízisintervenciós pszichológia segítségével
több lépcsőben enyhítik a lelki nyomást.
Az első és legfontosabb a biztonság megadása, a második a tragédia feldolgozása, majd pedig a helyreállítás.
A mentésben dolgozó búvárok számára segítséget jelenthet, hogy a munka megkezdése előtt a tapasztaltabb kollégáik modellezik a lehetőségeket. Így az agy úgy veszi, már találkozott azzal, amit tapasztal, ezért sokkal védettebb a szörnyűségekkel szemben – mondta Lénárt Ágota.