Keresi a rendőrség ezt az idős asszonyt

Farkas Jánosné 2019. június 7-én 19 óra körül tűnt el lakóhelyéről.
Farkas Jánosné 2019. június 7-én 19 óra körül tűnt el lakóhelyéről.
Vágólapra másolva!
A kiskunhalasi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 88 éves asszony megtalálásában - olvasható a felhívás a www.police.hu-n.
Vágólapra másolva!

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Farkas Jánosné kiskunmajsai lakos eltűnése ügyében.

A 88 éves nő feltételezhetően péntek este 7 óra körül tűnt el lakóhelyéről.

Azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról, és a felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek.

Az eltűnt körülbelül 157 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja félhosszú, ősz. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.

Farkas Jánosné 2019. június 7-én 19 óra körül tűnt el lakóhelyéről. Forrás: police.hu

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható asszony jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, vagy látta őt, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú" zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!