Szijjártó Péter: Az EU érdeke a balkáni csatlakozási tárgyalások folytatása

SZIJJÁRTÓ Péter
Luxembourg, 2019. június 18. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert üdvözli Tytti Tuppurainen finn Európai ügyekért felelős miniszter az Általános Ügyek Tanácsa munkaülésén az Európai Kongresszusi Központban, Luxembourgban 2019. június 18-án. MTI/KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagállamok illetékes szakminisztereinek luxembourgi ülésén vett részt kedden. A miniszter kijelentette, hogy ellentétes az Európai Unió, Közép-Európa, illetve Magyarország érdekeivel is, hogy nem született meg a döntés az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. 
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a közép-európai országok rendkívül erős és egységes támogató álláspontot képviseltek a bővítés mellett, egyes nyugati tagállamok ellenállása miatt azonban nem sikerült egyetértésre jutni. A tárcavezető közölte, hogy

hozzátéve, hogy hazug az az érvelés, hogy nem állt rendelkezésre elegendő információ és idő, egyedül a politikai akaraton múlt az ügy.

Szégyenteljesnek minősítette, hogy "taktikai játszmák" zajlottak az időzítéssel, szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy szándékosan késleltették az Európai Bizottság bővítési csomagjának nyilvánosságra hozatalát, hogy

azt lehessen mondani, sajnos már nincs idő a mostani ülésig a határozat meghozatalára.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtónyilatkozatot ad a magyar sajtó képviselőinek az Általános Ügyek Tanácsa munkaülése közben, az Európai Kongresszusi Központban, Luxembourgban 2019. június 18-án Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Burger Zsolt

Részben a parlamenti döntés hiányára, részben az idő rövidségére hivatkoztak, ugyan volt egy-két tartalmi érv is, például a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval kapcsolatosan, de ezek azért nem elfogadhatóak, mert

a folyamat megindítása még nem jelenti az adott országok csatlakozását, amihez valóban még nem állnak fenn a megfelelő körülmények

- mutatott rá Szijjártó.

Leszögezte, hogy a döntés hátrányos biztonsági, versenyképességi és gazdasági szempontból is, a pozitív visszaigazolás elmaradása pedig aláássa a hitelességét az EU bővítési politikájának és az integrációra nyitott kormányoknak egyaránt.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az uniós külügyminiszteri találkozókon Oroszországot, a Perzsa (Arab)-öböl menti arab monarchiákat és Kínát emlegetve gyakorta arról megy a "sírás-rívás", hogy külső befolyásolási kísérletek zajlanak a Nyugat-Balkánon, azonban

kizárólag az EU-n múlik, hogy nem a saját, hanem mások befolyása növekszik.

Kiemelte, hogy Magyarország ettől függetlenül a továbbiakban is mindent megtesz, hogy segítse a térséget az integrációs folyamatban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!