A ferencvárosi előválasztásról elakadtak a tárgyalások
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/aKVN0ZN8BPjvc_pUmfybqQ0E_azhVdp_2KOCljtkQR0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExM2MxZjY1MGEwOTRlZjliYWMxOGE4M2MwZGYwOWJl.webp)
Elakadni látszanak a ferencvárosi előválasztással kapcsolatos tárgyalások - ezt írta ki Baranyi Krisztina, a Kétfarkú Kutya párt–LMP–Puzsér Róbert által támogatott polgármesterjelölt közösségi oldalára. Kicsit később ennél is egyértelműben fogalmazva hozzátette, hogy
bár valamennyi szervezési kérdésben megegyeztek, a tárgyalások mára mégis holtpontra jutottak.
Ez a gondolat némileg ellentmondásos, ugyanis Baranyi éppen a lényegi kérdésekben emelt kifogást. Mint posztjából kiderült, azt szeretné elérni, hogy ne csak a polgármesterjelöltekről, hanem csomagban az egyéni képviselőjelöltekről is lehessen szavazni az előválasztás során. Állítása szerint az erre vonatkozó javaslatát megküldte a másik oldalnak is, a pártok pedig a májusi európai parlamenti választás helyi eredményeinek arányában juthatnának helyhez a listán, civil képviselettel kiegészítve. Bár elég homályos a történet, alapvetően két konfliktusgóc rajzolódik ki a vitában:
Mivel ezek meglehetősen szigorú feltételeknek tűnnek, amiket mereven elutasít a másik oldal, egyelőre nem mutatkozik túl nagy esély a megbékélésre.
Éppen tegnap írtuk meg, hogy nemhogy nem tud közös nevezőre jutni a ferencvárosi ellenzék két blokkja egymással, hanem egyre inkább távolodnak egymástól. Ugyanis a Baranyi nevében tárgyaló Csárdi Antal, LMP-s országgyűlési képviselő elismerte, messze vannak még a felek a helyi előválasztással kapcsolatos megállapodástól.
Mint ismert, a városrészben két politikus is bejelentkezett a kormányellenes erők közös polgármesterjelöltjének: az MSZP–DK–Jobbik támogatását maga mögött tudó korábbi LMP-s, jelenlegi momentumos Jancsó Andrea, illetve a Kétfarkú Kutya párt–LMP–Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt által támogatott Baranyi Krisztina. Mivel nem sikerült megegyezniük, ki legyen az induló, és Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt sem kívánt dönteni a kérdésben, így abban állapodtak meg a felek, hogy előválasztással döntenek. Ennek időpontjáról már sikerült megállapodniuk a feleknek, minden más egyelőre kérdőjeles. Pedig már csak három nap van az ajánlásgyűjtés kezdetéig, ugyanis Áder János köztársasági elnök október 13-ára tűzte ki a választás időpontját.