Talán nem túlzás azt mondani, hogy a magyar sportrajongók minden eddiginél jobban el vannak kényeztetve, hiszen sorban érkeznek hozzánk a legnagyobb világversenyek, csak az idén négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendezett vagy rendez Magyarország – asztaliteniszben, vívásban, öttusban és kajak-kenuban –, ami példátlan a honi sport történetében. Szintén világszínvonalú támogatást kapnak maguk az élversenyzők is. De vajon mennyire vannak elkényeztetve azok, akik maguk is sportolni akarnak? Rájuk mekkora figyelem jut a kormányzat részéről?
Kétségtelen, hogy a reflektorfényben a kiemelt események szerepelnek, a média – érthető módon – a magyar sporthősöket követi megkülönböztetett figyelemmel, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormányzat ne fordítana kellő figyelmet a szabadidősportra, hiszen az legalább annyira fontos, sőt, bizonyos szempontból talán még fontosabb is, mint az élsport megfelelő támogatása.
Márpedig ezek a szempontok gyakorlatilag a kormányzati stratégia alappillérei: sporthőseink fontosak, a világesemények számtalan pozitív hatása nemkülönben, de a hosszútávú cél mégiscsak az, hogy a lehető legtöbben sportoljanak, mert évtizedes távlatban ez jelent majd óriási előnyt Magyarországnak.
Egy egészségesebb, versenyképesebb, sikerorientáltabb generációkból álló nemzetet nevelünk – és ennek eléréséhez rendkívüli energiákat és erőforrásokat mozgósítunk már most is.
Az élsport támogatásának hatékonysága relatíve könnyen mérhető: elég csak a sportolóink sikereiről szóló beszámolókat olvasni. De milyenek a visszajelzések a szabadidősport terén?
Nyilván itt nem az aranyérmek száma a mérce, bár azt gondolom, a különböző programokban résztvevők a maguk módján megérdemlik, hogy győztesnek tekintsük őket, hiszen aki a rendszeres testmozgást választja, vagy ilyen eseményeket szervez, netán megteremti ennek feltételeit, létesítmények megépítésével például, az máris nyertesnek tekinthető.
Az pedig mérhető, hogy például a kisebb egyesületek taglétszám-bővítését célzó program milyen eredménnyel járt: tízezres növekedést láthattunk ezen a téren az elmúlt esztendőkben.
A nagy egész remélt, jótékony hatásait ugyanakkor nyilván évtizedes távlatban tapasztalhatja majd meg az ország, hiszen egy sportosabb nemzetnek kevesebbet kell költenie az egészségügyre, kevesebb pénzt kell tennie a gyógyszerkasszába, vállalkozásainak kevesebb, egészségügyi okokból hiányzó dolgozó munkaóráinak kiesésével kell számolnia, és mindez a GDP szintjén olyan többletet jelenthet, amely egy sor nagyszerű, az ország polgárainak életét még jobbá, még harmonikusabbá tévő programra vagy beruházásra fordítható.
A jelenleg futó programok összessége nyilván szerteágazó, de ki tudná emelni a legfontosabbakat?
Természetesen órákon át sorolhatnám, mennyi mindent tesz és tett a kormányzat, a sportért felelős államtitkárság annak érdekében, hogy a szabadidősport bázisa minél jobban kiszélesedjen, hogy egyre jobb feltételeket garantáljunk, minőségibb események, illetve folyamatosan megújuló sportolási lehetőségek révén. Hogy a legfrisebb példával kezdjem:
az elmúlt héten sajtótájékoztató keretében mutattuk be a HISZEK Benned Sport Program újabb fejezetét, amelynek keretében július közepéig lehet pályázni 200 millió forint erejéig sportegyesületi tagtoborzók szervezésre, a növekvő létszámmal kapcsolatos egyéb feladatokra, sportszakemberek támogatására, létesítmény-használatra, sporteszközök beszerzésére.
Ez az egyik legsikeresebb kezdeményezés, mint említettem, évente több ezer fiatalt sikerül megnyerni a rendszeres sportolásnak. De ez csupán az egyik alprogram, hiszen az egyesületeken túl a megyei jogú városok számára is minden évben meghirdettünk egy-egy pályázatot, amely a településen élők minél nagyobb számban történő bevonását célozta. A harmadik pedig a Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program nevet viseli, amely a lehető legtöbb embert igyekezett a különböző helyi sportlétesítmények használatára buzdítani. Itt a pályázóknak legalább 20 héten át tartó programokat kellett összerakniuk, amelyeknek köszönhetően hetente minimum ötvenen keresték fel az adott sportcsarnokot, uszodát vagy sportpályát. Emellett folyamatosan bővülő, milliárdos nagyságrendű költségvetési forrás jut szabadidősport tevékenységekre, amelyet a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinál, évente 10–15 kiemelt programot szerveznek a Kihívás Napjától kezdve a Családi Mozgásfesztiválon át a Szépkorúak Sportfesztiváljáig, de külön fejezet például az Ötpróba Program, illetve mindezeken túl speciális együttműködés zajlik a kormányzat és a Magyar Természetjáró Szövetség között, hiszen ez utóbbi szervezet százezrek mobilizálását és egészséges életmódját segíti.
Apropó, létesítmények. Ezen a téren mit remélhetnek a szabadidő-sportolók? Hiszen a külföldi sportvezetők is a csodájára járnak, hogy milyen elképesztő erőforrásokat mozgósítanak a sport-infrastruktúra fejlesztésére, ám nyilvánvaló, a leglátványosabbak azért elsősorban az elitsport érdekeit szolgálják.
Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy bár bizonyos létesítmények valóban a versenysport számára készülnek, mint például a Puskás-stadion, de a Duna Aréna például megnyitotta kapuit az úszni vágyó nagyközönség előtt, de említhetném a Hajós Alfréd-sportuszodát vagy a Komjádit is. Utóbbiba volt szerencsém az úszószövetség akkori főtitkáraként napi szinten bejárni több évvel ezelőtt, és talán nem kell ecsetelnem, milyen állapotok uralkodtak ott.
Aztán a 2017-es FINA Világbajnokságra mindkét komplexumot felújítottuk, ma már valóban élmény bármelyikbe betérni, ami azt is kiválóan mutatja, hogy egy-egy ilyen világesemény nem csupán abban a két hétben hoz pozitívumokat, amíg tart, hanem hosszú távon is sokan profitálnak belőle.
Mindez persze nem a szabadidősport létesítmény fejlesztéshez tartozik, csupán azért említettem, hogy érzékeltessem: első ránézésre egy sor nagyberuházás csak egy szűkebb réteget szolgál, valójában azonban mindenki számára van hozadéka.
A kormányzat természetesen külön támogatja a közösségek sportolásához elengedhetetlen infrastruktúra fejlesztését is. Itt ugyanazt a párhuzamot említhetem, mint amit a beszélgetésünk elején a versenysport kapcsán mondtam: a reflektorfényben nyilván az élsport létesítményei szerepelnek, de csak az elmúlt hónapokban egy sor vidéki ünnepségen vehettem részt – sportparkok, tanuszodák, újjávarázsolt sportcsarnokok, tornatermek megnyitóin, nagyszerű ütemben haladó beruházások májusfa-állításain, illetve alapkő-letételeken – ahol ezután valósul majd meg egy-egy város, falu álma. Érthető, hogy a magyar élsport fantasztikusan gazdag eredményei kötik le a hírszolgáltatók és az átlag-hírfogyasztók figyelmét, mégis hadd mondjam azt, számomra legalább ennyire csodálatos látni és megélni azt a pezsgést, amit országszerte tapasztalok a szabadidősport-események, illetve a kapcsolódó beruházások terén.
Nyilván sokkal egyszerűbb a rendszeres testmozgás felé terelni azokat, akik már gyerekkorukban eljegyzik magukat a sporttal. Ezen a téren milyen eredményeket sikerült elérni eddig?
A mindennapos testnevelés bevezetése óriási lökést adott ennek a folyamatnak, ugyanakkor egyetlen ilyen intézkedés bevezetése önmagában még nem segített volna az elmúlt évtized végére kialakult, nem túl biztató helyzet megoldásában. Azt láttuk ugyanis, hogy az inaktivitást mérő statisztikákban Magyarország, mondjuk így, sokkal rosszabb helyen állt, mint az olimpiai örökrangsorban.
A kormányzat nem véletlenül nyilvánította stratégiai ágazattá a sportot 2010-ben, és indított programokat egymás után annak érdekében, hogy az aktivitás a lehető leghamarabb növekedjen. Úgy gondolom, jó úton járunk, hiszen a mindennapos testnevelés igazán hatékonnyá tételét olyan eszközökkel segítjük, mint például a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program, amelynek első üteme 2015-ben indult el, és tanuszodák, tornatermek épültek, újultak meg.
Eddig 64 beruházás ünnepélyes átadása valósult meg: 4 új iskolaépületet, 1 óvodaépületet, 18 helyszínen tantermeket, 24 tornatermet, valamint 18 tanuszodát vehettek birtokba a gyerekek és az ország számos pontján jelenleg is zajlanak beruházások.
Öt év alatt több mint 65 milliárd forintot fordítunk erre a programra, ami hitem szerint önmagáért beszél. Ugyanakkor gondoltunk azokra is, akik használják a létesítményeket: 1,2 millióan sportolnak a testnevelés órákon, és felső tagozattól kezdve egy egységes, egészségközpontú fittségmérési rendszerrel is monitorozzuk a diákokat, azaz csaknem 700 ezer fiatal adatait figyeljük a Netfit bevezetése óta, és ezek alapján már látszik, hogy a jövő generációi egyre sportosabbak, egyre fittebbek. Azt gondolom, ez legalább annyira jó hír, mint bármelyik világbajnoki aranyérem.