Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A szocializmus évtizedei alatt Magyarország és Ausztria között egy műszaki határzár is húzódott, ami azt volt hivatott megakadályozni, hogy a magyarok nyugatra meneküljenek a kommunista uralom elől. A kommunista rendszer ezzel bebörtönözte polgárait.
A vasfüggönyt Magyarország nyugati és déli határán 1949-ben kezdték felépíteni, majd a Sztálin halála után következő enyhülési politikának köszönhetően 1955-56-ban lebontották.
A forradalom leverése után, 1956 késő őszén mintegy 200 000 ember azért menekülhetett el, mert a magyar államhatalom a felkelés napjaiban szétesett, és
az osztrák-magyar határon a műszaki zár éppen ez időben nem létezett.
Mivel a Szovjetunió által hatalomba segített Kádár-kormánynak alapvető érdeke volt, hogy tömeges - a kor szavával - disszidálásra többé ne kerüljön sor, 1957. március 2-án újra elrendelte a nyugati határ teljes lezárását.
1963-ig a határon elhelyezett akadályokat továbbfejlesztették, a szögesdrótkerítésen kívül buktatódrótokat építettek, és aknamezőket telepítettek.
A 246 km hosszú jelzőrendszert a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottságának (PB) 1965. május 11-i határozata értelmében 1965 és 1971 között állították fel. A Szovjetunióban kifejlesztett, rendkívül egyszerű létesítmény 500-2000 méter távolságra állt az osztrák határtól.
1,85 méter magas, több méter távolságra felállított betonoszlopok közé váltakozva szögesdrótot és gyengeáramú jelződrótot feszítettek ki.
Ha valaki áttörte vagy átmászott rajta, a legközelebbi határőrsnél jelzett és riadóztatott.
A határzár az 1980-as évek végére nagyon elavult, rengeteg alkalommal tévesen jelzett. Emiatt
1989. április 18-án, egy szigorúan titkos manőver keretein belül megkezdték a határzár felszámolását.
Nováky Balázs, a határőrség parancsnokának első helyettese hivatalosan, csak május 2-án jelentette be a határzár eltávolítását külföldi és magyar újságírók jelenlétében, Hegyeshalomnál.
Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszterek június 27-i „történelmi drótvágásakor" a vasfüggöny - fizikai értelemben - már nem létezett. A szimbolikus „drótvágásra" újjá kellett építeni a kerítés egy részét. De természetesen politikai értelemben még a kommunista Magyarország fenntartotta a határzárat.
Ez tehát még messze nem jelentette a „vasfüggöny" megnyitását.
A határzár fizikai leépítése után pár héttel
az NDK-ban 30-40 százalékkal megnőtt a magyarországi utazáshoz vízumot kérők száma.
Pontosan nem tudjuk, hogy hányan voltak azok, akik hazánkon és Ausztrián keresztül az NSZK-ba akartak eljutni, de
a berlini fal ledöntéséig (november 9.) a Magyarországon tartózkodó NDK állampolgárok száma 220 ezer fölé emelkedett a korabeli jelentések szerint.
Ebben benne voltak azok is, akik egyszerű turistaként érkeztek, és visszatértek az NDK-ba.
Sok keletnémet - a budapesti NSZK nagykövetsége mellett - Nyugat-Magyarországra ment, és megkísérelt átszökni az osztrák-magyar határon.
A Magyarország és az NDK között kötött 1969-es megállapodás szerint ilyen esetben a másik ország állampolgárait ki kell toloncolni az országból, és gondoskodni kell arról, hogy visszatérjenek hazájukba. A nyugatnémet kormány egy idő után bezáratta a budapesti nagykövetségét, ahová a legtöbb keletnémet NSZK-s beutazási vízumért ment.
Azonban 1989. március 17-én az ellenzék nyomására Magyarország csatlakozott az ENSZ 1951-es nemzetközi menekültügyi konvenciójához, elsősorban azért, hogy az Erdélyből, Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátor rezsimje elől elmenekülni kényszerült magyarok tízezreinek megkönnyíthessék a letelepedését, és ők megkaphassák a politikai menekültstátuszt, ami abban is segítette a budapesti hatóságokat, hogy pénzt tudjanak szerezni a genfi Menekültügyi Főbiztosságtól.
Ezután – nyugatnémet kérésre - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat irányította a Budapesten tartózkodó keletnémetek segítését.
1989 júniusában Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, EP-képviselő, az utolsó osztrák-magyar császári és királyi trónörökös előadást tartott a Debreceni Egyetemen.
A Páneurópai Unió az egyik legrégibb európai egységesítési mozgalom, amit 1923-ban alapított egy osztrák-magyar-japán származású gróf, Richard Coudenhove-Kalergi, amikor felvázolta egy egyesült európai állam képét Paneuropa című kiáltványában.
Ott találkozott a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselőivel, és ekkor született az ötlet,
hogy rendezzenek egy pikniket az osztrák-magyar határon.
Az MDF június végi debreceni elnökségi ülésén Mészáros Ferenc és Filep Mária javaslatára el is fogadták a tervet.
A rendezvény védnökeinek Habsburg Ottót és Pozsgay Imre államminisztert, a KB és a PB tagját kérték fel.
A Páneurópai Pikniket 1989. augusztus 19-én rendezték meg Sopron mellett, az ausztriai Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) és a magyarországi Sopronkőhida közötti határátkelőhelynél, Sopronpusztánál.
A rendezvény főszervezője Filep Mária építészmérnök, a debreceni MDF egyik alapítója volt.
A több ezer fős pikniken ott voltak az ellenzéki pártok is.
A rendezvény híre gyorsan elterjedt, ezért
a helyszínen több száz NDK-s menekült is megjelent.
A rendezvény legelején a szónokok a határok nélküli Európa víziójának a megvalósulását, és a kollektív európai identitás kialakulását hangsúlyozták.
Később egy magyar delegáció átsétált a határ osztrák felére, szimbolikusan utat nyitottak, ezt követően az immár „szabaddá vált" határon osztrákokkal együtt érkeztek vissza az ünnepségre.
Ezt követően olvasta fel Habsburg Walburga Habsburg Ottó üzenetét, aminek a lényege az volt, hogy
Európa Magyarország nélkül nem lenne teljes, hiszen ez az ország a történelem folyamán állandóan a kereszténység védőbástyája volt,
és az európai kultúra elképzelhetetlen lenne Petőfi, Arany és sok más magyar nélkül. Walburga hangsúlyozta, hogy apja az Európai Parlament és a Páneurópai Unió keretén belül mindent megtesz azért, hogy
a leendő demokratikus Magyarország minél hamarabb csatlakozzon az Európai Közösséghez.
Pozsgay Imre államminiszter üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a határok arra emlékeztetnek, hogy tegyünk a nemzeti kultúránk megőrzéséért, gazdagításáért, mivel ezáltal gyarapíthatjuk közös otthonunkat, Európát is.
Az államhatárok szerepe
nem az, hogy a polgárokat egyfajta »ideológiai rezervátumban tartsa«, vagy idegen hadseregek lépjék át, hogy eltiporják más népek szabadságát.
A legfontosabbak ezek közül: a századunk végére ki kell harcolni, hogy a vén kontinens valóban a benne élő nemzetek közös hazája legyen, ahol nem számítanak az etnikai és ideológiai különbségek.
A XXI. század már nem lehet az állandó civakodás és a háborúk időszaka. Ez a mi közös felelősségünk.
Ezután Vincent Liechtenstein osztrák parlamenti képviselő, és Klaus Lange, a Páneurópai Unió ausztriai elnöke szólt a találkozó résztvevőihez, majd felolvasták a román kommunista diktatúra ellen küzdő Tőkés László temesvári magyar református lelkész levelét is.
Aznap több mint 600, a helyszínen tartózkodó NDK-s ment át Ausztriába, onnan meg az NSZK-ba. 3 óra elteltével azonban a határ ismét lezárult.
A magyar határőrök tanácstalanok voltak, mivel a határnyitás - hivatalosan - nem az NDK-sok kiengedést szolgálta, így sem azok megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást. Ráadásul összesen csak hat magyar határőr volt a helyszínen, akiknek a feladata az útlevelek ellenőrzése volt.
Így végül
a helyi parancsnok megtiltotta az akkor még érvényben lévő fegyverhasználatot, s így a felszabadult ünneplés nem fordult tragédiába.
A Magyarországon tartózkodó, az NSZK-ba letelepedni kívánó keletnémetek ügyét persze nem oldhatta meg a piknik nyújtotta távozási alkalom, jóllehet még a rendezvény utáni napokban is több százan léptek át a zöld határon. Néhány nappal a piknik után egy keletnémet menekültet az egyik magyar határőr - valószínűleg véletlenül, dulakodás közben - lelőtt.
Azután a kormány úgy döntött, kiengedi a keletnémeteket. A megállapodás a Bonn melletti Gymnich kastélyban született meg. Magyar részről Németh Miklós miniszterelnök, Horn Gyula külügyminiszter és Horváth István nagykövet, német részről Helmut Kohl kancellár, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter és Horst Telschik, a Kancellári Hivatal kül- és Németország-politikáért felelős államtitkára volt jelen.
Az 1969-es keletnémet-magyar szerződésnek az állampolgáraik kölcsönös kitoloncolásáról szóló részét Magyarország egyoldalúan felfüggesztette.
A határnyitásról szóló döntés végül 1989. szeptember 11-én, nulla órától lépett érvénybe.
A berlini fal megnyitásáig 60-70 ezer NDK állampolgár távozott Magyarországon és Ausztrián keresztül az NSZK-ba.
Helmuth Kohl így emlékezett meg a Németország újraegyesítését akartam című könyvében a magyar határnyitásról:
A berlini fal első tégláját a magyarok ütötték ki.
A keletnémet menekültek NSZK-ba jutása ugyanis hozzájárult a már számos megoldhatatlan problémával küszködő NDK destabilizálódásához, ami részben elvezetett a berlini fal leomlásához, illetve a keletnémet kommunista rezsim megdöntéséhez, majd hosszas nagyhatalmi tárgyalások után a két Németország, és végső soron a vasfüggöny által mesterségesen kettéosztott Európa újraegyesüléséhez.
Angela Merkel német kancellár pedig szombaton arról beszélt, hogy Németország mindig hálás lesz Magyarországnak. A Páneurópai Piknik mai évfordulóján Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel kancellár együtt emlékezik a történelmi eseményekre.
