Donáth Anna tevőlegesen is részt vett a migránsok betelepítésében

Budapest, 2018. december 16. Donáth Anna, a Momentum alelnöke füstbombát tart fel a „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” címmel meghirdetett kormányellenes demonstráción a belvárosi Alkotmány utcában 2018. december 16-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Bizonyára kevesen tudják, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője politikai karrierjének a beindítása előtt elég masszívan támogatta a migránsok betelepítést. Nemcsak szóban, hanem tettekben is. Soros egyik hazai alapítványánál projektmenedzser volt, lakcímén pedig nyolc egyesület volt bejelentve - írta a tuzfalcsoport.bogstar.hu.
Vágólapra másolva!

A budapesti születésű szociológus végzettségű politikus itthoni ténykedése előtt hosszabb időt töltött el külföldön, egy rövid ideig tanult Hollandiában is, ahol kutatásokat végzett migrációs és etnikai tanulmányok témakörben.

Majd hazatérte után szinte egyből, 2016-ban a Soros György birodalmához tartozó Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél helyezkedett el.

Ilyen tudatos és gyors karriert leginkább a Soros-hálózatban részt vevők szoktak befutni, de Donáth sikere az MSZP-s, SZDSZ-es családi kapcsolatainak is köszönhető.

Így segítették a migránsokat Donáthék

A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület

Soros György egyik legfőbb hazai szervezete, amelyen keresztül több millió forinttal tudja közvetlenül támogatni a migrációt.

Érdemes azt is tudni, hogy a nevük szerepelt abban a migránsoknak készült kiskönyvben, amelyet a Sky News riporterei találtak minden bevándorlónál a görög partoknál, és amelyben hasznos tanácsokkal látták el az illegális bevándorlókat, például arra vonatkozóan, hogy hogyan kerüljék ki az ujjlenyomatvételt Magyarországon, illetve, hogy fogadjanak ügyvédet, és játsszák ki a szabályokat Európában.

Donáth Anna nemcsak szóban, hanem tettekkel is támogatta a migrációt Forrás: MTI/Mohai Balázs

Soros György már 2015-ben, kicsivel a migrációs válság előtt 21 000 dollárral, azaz több mint 5 és fél millió forinttal támogatta a Menedék tevékenységét. 2016-ban már (ez Donáth Anna tevékenységének első éve) 185 millió forintból gazdálkodott a szervezet,

Soroson kívül kaptak hatvanegymilliót az ENSZ menekültügyi főbiztosától, s csaknem nyolcvanmilliót a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alaptól.

Donáth Anna volt munkahelye, a migránssegítő egyesület többek között olyan rendezvényeket szervez, amelyen arra keresik a választ, hogy miként lehet a globális migrációs tervet végrehajtani. Az ő megfogalmazásukban ez így hangzik: Melyek azok a tevékenységek, amelyekkel a civil szervezetek hatékonyan járulhatnak hozzá egy nemzeti vagy nemzetközi migrációs politika kialakításához és megvalósításához?

Donáth nem az emberekért, hanem az elefántokért aggódik

Donáth volt munkahelyén azonban bőven találni vadhajtásokat is. A felügyelő bizottság elnöke többek között úgy érvelt, hogy a bevándorlás azért is jó dolog, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség.

A Momentum új politikusa eddig túl nagy munkát nem végzett Brüsszelben, legutóbb egy írásbeli választ igénylő kérdést adott be,

„Az Európai Uniónak meg kell védenie az afrikai elefántokat"

címmel.

Zaklatási botrányok a Donáth család körül

Az elmúlt hetekben Donáth Anna személyes és családi botrányaival sokat szerepelt a médiában. Az EP-képviselőről kiderült, hogy egy diáklány levélben azt állította, Donáth Anna szexuálisan zaklatta őt Sziget Fesztiválos bulik után. Az eset azért kínos, mert a politikus apja, Donáth László volt szocialista országgyűlési képviselő, lelkész is hasonló ügybe keveredett.

Érdemben egyelőre Donáth Anna és Donáth László sem reagált a botrány kapcsán, sőt, előbbi szándékosan összevissza beszélt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!