Adóssághalom Zuglóban

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. július 5. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választásról tartott budapesti sajtótájékoztatón a Szabadság híd pesti hídfőjénél 2019. július 5-én. Hat ellenzéki párt, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum megállapodott arról, hogy az őszi önkormányzati választáson közösen támogatott jelölteket indítanak az összes budapesti kerületben. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik – ezt közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala még vasárnap. Az önkormányzat tájékoztatása szerint az ezzel ellentétes állítások a zuglóiak hazug és kizárólag politikai haszonszerzésre irányuló megtévesztését szolgálhatják. Ehhez képest a Karácsony Gergely vezette önkormányzat arra az időt nem igénylő adatkérésre sem válaszol, hogy mennyi volt a zuglói önkormányzat folyószámlájának egyenlege augusztus 28-án – mondta a Magyar Hírlapnak az adatkérő, Kovács Balázs fideszes önkormányzati képviselő.
Vágólapra másolva!

A számháborút az indította el, hogy Papp Imre jegyző még korábban úgy vélekedett, csak a kétmilliárdos folyószámlahitel köldökzsinórja tartja életben Zuglót, ez a működés nem fenntartható, a költségvetés hosszú távon tarthatatlan. Szintén közérdekű adatkérésre válaszként a Zuglói Városüzemeltetési Közszolgáltató Zrt. jelezte, hogy március 13-án 325,305 millió forint kintlévőséget tartott nyilván a Zuglói Önkormányzattal szemben. Magyarán ennyivel tartozott neki a Zuglói Önkormányzat.

A Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzat olyan közérdekű adatot sem hajlandó kiadni, amely pillanatok alatt beszerezhető Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A fideszes képviselőtől a Magyar Hírlap megtudta, a zuglói önkormányzat a márciusban megkötött támogatási szerződésekben vállalt összeget sem fizette meg a kerületi egyházaknak és több alapítványnak sem. Kovács Balázs jelezte azt is, hogy a telek és épületeladás bevételei sem teljesültek Zuglóban. Holott – fogalmazott – a 2019-es költségvetési egyensúly gyakorlatilag erre épült. Az éves szinten tervezett 2,9 milliárd forintból időarányosan 2,2 milliárdnak kellett volna befolynia, ám ennek csupán a tíz százaléka jelent meg ténylegesen az önkormányzat kasszájában. Csak ebből az egy tételből 1,9 milliárd forint hiányzik a bevételi oldalon, az önkormányzat egyéb kintlevőségei pedig elérik a másfél milliárd forintot.

– hangsúlyozta a képviselő, aki hozzátette, önmagában az is leleplező, hogy Karácsony Gergely százhuszonhárom napja titkolja a zuglói önkormányzat kifizetetlen számláit. Emiatt az egyik hitelező már korábban jelezte, hogy adósságrendezési eljárást kezdeményez. Kovács hozzátette, a legfrissebb adatigénylése kapcsán ugyan még nem járt le az előírt válaszadási határidő, ám a folyószámla-egyenleg állása olyan közérdekű adat, amely pillanatok alatt beszerezhető, és egy órán belül megküldhető. Ennek ellenére tizenkét napja nem kap választ.

– tette fel a kérdést Kovács Balázs, aki úgy véli, ez is Karácsony alkalmatlanságának a bizonyítéka.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!