Az iskolák még hétfőig jelezhetik igényeiket a külföldi nyelvtanfolyamokra

I. SZENT ISTVÁN; KÁSLER Miklós
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!
Az iskoláknak szeptember 30-ig van lehetőségük felmérni, hogy tanulóik milyen arányban és mely országokban kívánnak részt venni a kormány által támogatott kéthetes külföldi nyelvi tanfolyamokon - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós közölte, hogy a kormány mindent megtesz a nyelvtanulás támogatása érdekében, mivel az egyaránt jó a magyar nemzetnek és az egyéneknek.

- mondta a miniszter.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Bús Csaba

Kásler Miklós tájékoztatása szerint a gyerekek nagyon intenzív, 20-25 órás nyelvi kurzuson vehetnek majd részt, miközben szállásukat is nyelvi környezetben próbálják megoldani.

Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, a kormány februárban döntött a program elindításáról, amelyben a diákok saját döntésük alapján, alanyi jogon vehetnek részt.

- nyilatkozta Bartos Mónika, aki kiemelte, hogy a kabinet tervei szerint a programban történő részvétel semmilyen terhet nem tesz majd a családok vállára, a támogatás ugyanis az utazás, a nyelvtanulás, a szállás, az ellátás és a biztosítás költségeire is kiterjed.

Bartos Mónika hozzátette: remélik, hogy a programban részt vevő gyermekek nagyobb kedvvel gyakorolják majd az általuk választott első idegen nyelvet.

Az összes iskolafenntartónak és intézményvezetőnek részletes tájékoztatót küldtek a program feltételeiről. Az iskolák egy internetes felületen jelezhetik, hogy az intézményükben tanulók közül hányan szeretnének részt venni a programban, milyen formában oldanák meg az utaztatást, melyik országokba és mikor szeretnének menni.

A miniszteri biztos fontosnak nevezte, hogy már most elinduljon egy párbeszéd a tanárok, a diákok és a szülők között a programról. Bartos Mónika kérdésre válaszolva továbbá elmondta, hogy a diákok várhatóan a jövő év elejétől jelentkezhetnek a programra, de novembertől már az interneten elérhetik a lehetséges célpontokat, így az utazás tervezése már akkor elkezdődhet.

A miniszteri biztos megjegyezte, hogy

mintegy 750 külföldi nyelviskolának juttattak el kérdőíveket arról, hogy részt kívánnak-e venni a programban, a válaszokat szintén szeptember 30-ig várják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!