Menekülnek és hallgatnak Karácsony lebukott szövetségesei

Gajda Péter, Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Lackner Csaba, kispesti szocialista önkormányzati képviselő elmenekült a Hír TV kérdései elől, míg Gajda Péter, a városrész szocialista polgármestere továbbra is képtelen érdemi választ adni a súlyos korrupciós botrányokról szóló kiszivárgott hangfelvételről. Mint arról korábban beszámoltunk, lebuktak Karácsony Gergely szövetségesei, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.
Vágólapra másolva!

Gajda Péter kispesti polgármester továbbra sem válaszol arra kérdésre, hogy felismeri-e a múlt héten nyilvánosságra került felvételen az MSZP-s Lackner Csabát, aki azon éppen fehér port adagol. A HírTV a kispesti polgármesteri hivatalban kereste fel Gajdát, aki elmondta,

a videofelvételt csak egyszer látta.

Gajda szerint a hangfelvétel manipulált, és minden azon szereplő, vele kapcsolatos állítás valótlan. Gajda Péter azt állítja,

Időközben elmenekült a HírTV kérdései elől Lackner Csaba.

Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába, amelyeken főként a XIX. kerületi polgármester, Gajda Péter bizalmasa beszél a helyi ügyekről, kólának nevezett fehér port lóbálva. A beszélgetéseken felbukkan egy vállalkozó és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok. Saját elmondása szerint

Lackner Csaba havi másfél millió forintot visz haza, ami annyi, mintha kiadna 8-10 darab 40-50 négyzetméteres, új építésű ingatlant.

Lackner egy olyan véleményt is hangoztatott, hogy aki a kerületi politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye. Kránitz Krisztián MSZP-s önkormányzati képviselőnek, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának személyes vagyonát 200-250 millió forintra saccolta Lackner a hangfelvételek szerint.

Hárommillió forintot fogadott el Gajda?

A Magyar Nemzet szombaton, a Hír TV vasárnap délelőtt újabb részleteket mutatott be az utóbbi idők legnagyobb korrupciós botrányáról, kiderült, hogy Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere, Karácsony Gergely jelöltje mintegy hárommillió forint korrupciós pénzt fogadott el az egyik önkormányzati mutyi után.

Mindezek után szánalmasan tartják magukat az alkalmatlan főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely kispesti jelöltjei a taktikához, miszerint úgy tesznek, mintha nem ismernék fel egymást a Hír TV által nyilvánosságra hozott kép- és hanganyagokon. Érthető módon a kiszivárgott beszélgetés érzékenyen érintette a korrupciógyanúba keveredett polgármestert, aki közösségi oldalán próbált meg reagálni a fejleményekre.

Karácsony Gergely nagyon ügyetlenül falaz Gajda Péternek Forrás: Gajda Péter/Facebook

Nem akarja felismerni kokainozó bizalmasát

A szocialista politikus rágalomnak tartja a személyével kapcsolatos, a helyi és országos sajtóban megjelent híreket. Ezt azzal a - már jól ismert ellenzéki - érveléssel igyekezett alátámasztani, miszerint

  • a felvételek többsége bizonytalan eredetű;
  • számára azonosíthatatlan és ismeretlen emberek szerepelnek rajtuk; és
  • amúgy is manipulált beszélgetésekről van szó.

Ez már csak azért is hazugság, mert

  • Gajda heti rendszerességgel sportol együtt a felvételen a fehér port utcákba rendező és a kerületi pénzek visszaosztásáról értekező Lacknerral és a több száz millió forintos vagyonra szert tevő Kránitz Krisztiánnal, így feltehetően nem esik nehezére felismerni barátait;
  • Lackner sem tagadta, hogy ő van a felvételen

Mint ismert, Gajda egyszer már eljátszotta a fel nem ismerős cselt. Az ATV-nek nyilatkozva arról beszélt, nem ismeri fel Lacknert a kiszivárgott videofelvételen. "Én ezen a videofelvételen nem ismertem fel se hangban, se képben Lackner Csabát" - fogalmazott, hozzátéve, hogy

a felvételen látható „locsi-fecsi" bármi lehet.

Gyurcsányék is eljátszották a trükköt

Azóta, hogy napvilágra került Karácsony szövetségeseinek kellemetlen ügye, az ellenzéki politikusok rendszerint úgy tesznek, mintha nem ismernék fel Karácsony jelöltjeit a felvételeken. Ennek legszebb példáját Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője mutatta be, aki vasárnapi sajtótájékoztatóján a Hír TV kérdésére - Lacknerra utalva - kerek perec kijelentette, hogy "nem ismerem ezt az embert." A politikus válaszaiból kiderült, hogy

fenntartások nélkül elfogadja Gajda Péter érvelését, miszerint nem ismeri fel a szereplőket a nyilvánosságra hozott anyagokon.

"Gajda Péter azt mondta, cáfolja a videóban elhangzottakat, és ennek a hitelességét is megkérdőjelezi. Mi ezt elhisszük Gajda Péternek, így e szerint járunk el" - fogalmazott a Gyurcsány-párti politikus.

Így lopnak Karácsony jelöltjei

Karácsony szövetségeseinek botránya a Hír TV Címlap című műsorában is téma volt. Fodor-Horváth Zsófia, a 888.hu újságírója azt mondta Lackner Csaba mondataival kapcsolatban, hogy „Ami nagyon szomorú, hogy nincs semmi meglepő ebben az egészben, hiszen a szocikról van szó. Szembe jött velem egy vicces mém a Facebookon, amin az volt, hogy ma olyan hideg volt, hogy a szocik a saját zsebükbe tették a kezüket, nem máséba.”

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője hozzátette: „Nekem az jutott eszembe, hogy olyanok, mintha anti-Robin Hoodok lennének.” Jobbágyi Zsófia, a Magyar Hírlap lapszerkesztője a következőket mondta:

Karácsony összevissza beszél

Mint arról korábban beszámoltunk, Karácsony Gergely már megint összevissza beszél, ezúttal a kispesti korrupciós botránnyal kapcsolatban.

Az érezhetően ideges, sarokba szorított politikusként viselkedő Karácsony ezúttal ellentmondott saját jelöltjének, Gajda Péternek, Kispest szocialista polgármesterének

a hétfői tájékoztatóján. Miután mutattak neki két képet Lackner Csabáról, az egyik Lackner hivatalos fotója volt az önkormányzat honlapjáról, a másik pedig egy kivágott fotó a Hír TV által bemutatott felvételről, Karácsony elismerte, hogy nagy a hasonlóság a két férfi között. Ezzel szemben Kispest polgármestere korábban azt mondta, hogy nem ismeri fel a videofelvételen a férfit.

Karácsony Gergely a kispesti botrány kapcsán is összevissza beszél Forrás: V4NA

Mesés külföldi ingatlanokban állnak a kispesti közpénzek?

Írtunk arról is, hogy a hangfelvételek és a Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumok szerint

Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, míg Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana. Gajda Péter kispesti polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be, a szocialista politikusnak ez lenne az utolsó ciklusa, mert „már megvan neki".

Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!