Palkovics László: 1956 különleges helyet foglal el szívünkben

PALKOVICS László
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!
1956 különleges helyet foglal el szívünkben, minden eredményünknek ez az origója - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn a budapesti Vigadóban tartott ünnepségen, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket és egyetemi, főiskolai tanári címeket adott át.
Vágólapra másolva!

A kommunizmus bukása Magyarországon kezdődött, a Szovjetunió is beleremegett, ahogy Habsburg Ottó fogalmazott:

- idézte a miniszter.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter Forrás: MTI/Kovács Attila

A bilincsbe vert nép felemelte szavát, nem tűrte az igazságtalanságot, kimondta, hogy elég volt! A világ csodálattal szemlélte a forradalmat, a hősök felnyitották a szemeket: az embertelen rendszer nem tart örökké - tette hozzá.

- hangoztatta Palkovics László.

Magyarország szuverén állam, amely emelkedő pályán áll, és ez nem lehetne így 1956 nélkül. Őrizzük keresztény európai értékeinket - mondta a miniszter.

Ma is szükség van példákra, a történelem nem áll meg - tette hozzá Palkovics László, és megköszönte a díjazottaknak, kinevezetteknek az elkötelezett, alázatos, magas szakmai színvonalú munkát.

A nemzetnek szüksége van a példamutatásukra

- hangsúlyozta.

A miniszter egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket, továbbá állami kitüntetéseket - Baross Gábor-díjat, Közlekedésért érdemérmet, Magyar prosperitásért érdemérmet és miniszteri elismerő okleveleket - adott át az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!