"Ölsz vagy téged ölnek meg" - vallja a világszerte ismert bérgyilkos

Vágólapra másolva!
Három különböző, más-más országokban elkövetett gyilkosság ügyében folyik a nyomozás Dér Csaba ellen. Prágában kapták el, és most Magyarországon tölti börtönbüntetését. Ő ölhette meg a vállalkozót, akinek a holttestét a Pólus Center közelében találták meg.
Vágólapra másolva!

Dér Csaba az ügyvédje, Dr. Tran Dániel közvetítésével válaszolt a Ripost kérdéseire. Azzal kezdte, hogy mindig is nehéz körülmények között élt, intézetben nőtt fel, ahol életének állandó része volt erőszak.

Úgy gondolja, hogy a sorsa sodorta az alvilág és a bűn útjára.

A délvidéki, csantavéri születésű férfi egy akciófilm főhősét megszégyenítő módon követte el a sorozatos gyilkosságokat: kamerafelvételeken látható, ahogyan

a nyílt utcán kivégzett egy szerb maffiavezért Belgrádban, egy horvát férfit Amszterdamban és most azzal gyanúsítják, hogy Budapesten, a Pólus Centernél is meggyilkolt egy ingatlanos vállalkozót.

V. Lászlót

először térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte, ezután holttestét a Szilas patakba dobta. Ennek hátterében egy 200 milliós drogbiznisz állhat.

A vállalkozó állítólag kokaint akart venni Dér Csabától, aki megpróbálta átverni: édesítőszerrel kevert drogot akart eladni neki.

– mondta Dér Csaba.

– tette hozzá.

A férfi ügyvédje megerősíti védence szavait, készséggel elhiszi, hogy ha bebizonyosodik a gyilkosság, akkor csakis önvédelemből tehette:

Dér Csaba ellen eddig ezekben az ügyekben folyik a nyomozás:

BARCELONA

A spanyol rendőrök szerint 2017. augusztus 28-án Dér Csaba lőtt rá négyszer egy barcelonai parkban Nebojša Stojkovićra, egy belgrádi klán vezetőjére. A maffiózót a fején, a mellkasán, az állán és a hasán találta el a. A férfit kórházba szállították, és több napig mesterséges kómában tartották, végül túlélte a támadást.

AMSZTERDAM

Dér Csaba Amszterdamban tavaly nyáron egy étteremben lelőtt egy horvát maffiózót, ezért a holland rendőrök közel 7 millió forint értékű vérdíjat tűzött ki rá.

BELGRÁD

Idén januárban Belgrádban a nyílt utcán hidegvérrel agyonlőtt egy szerb maffiózót: a kamerák rögzítették, ahogy odasétál a kocsija csomagtartójából épp babakocsit elővevő áldozatához, majd közelről fejbe lövi.

BUDAPEST

Dér Csaba a magyar rendőrség körözési listáján is rajta volt az első 50 személy között, mert tavaly szeptember 20-án Budapesten, a Pólus Center mögött meggyilkolt egy vállalkozót.

Idén február 3-án hajnalban egy kőbányai panelházban elfogták a férfi szeretőjét. A 30 év körüli nő a nagymamájára vigyázott a lakásban, amikor egy seregnyi rendőr jelent meg a lépcsőházukban, és elvitték a nőt.

A Ripostot a szomszédok értesítették, és többen is megszólaltak az esetről:

Felismerték a fotók alapján Dér Csabát, aki udvarolt a mellettük lakó lánynak. Mint mondták:

PRÁGA

Dér Csaba egy prágai szállodában lakott, és a gyanú szerint újabb embert készült meggyilkolni, amikor egy hónappal azután, hogy barátnőjét Kőbányán elfogták – idén március 1-én elfogták a cseh kommandósok, majd rövid időn belül kiadták Magyarországnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!