Pikó lépése több szempontból is különös. A FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselője, Vörös Tamás szerint az új városvezetés az előző ciklushoz képest összességében évente 150 millió forinttal fog többe kerülni az adófizetőknek (például Pikó saját magának közel egymilliós, míg alpolgármestereinek majdnem 800 ezer forintos illetményt szavaztatott meg a kerületi képviselő-testülettel), miközben az elvonni kívánt juttatások évi költsége 140 millió forintot tesz ki. Könnyen belátható, hogy a városvezetés költségeinek féken tartásával nehézség nélkül biztosítható lenne a szociális és egészségügyi dolgozók jutalma.
Másrészt az előző, kormánypárti városvezetés 2013 óta folyamatosan, évről évre elő tudta teremteni az említett juttatás fedezetét a költségvetési stabilitás veszélyeztetése nélkül. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy Pikó András és csapata miért nem mutat hajlandóságot erre? Harmadrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy Sára Botond leköszönő józsefvárosi polgármester 13 milliárd forintos vagyonnal adta át a kasszakulcsot balliberális utódjának. Mindezek fényében mennyiben tekinthető helytállónak Pikó érvelése a takarékoskodás szükségességéről, illetve miért pont a szociális és egészségügyi dolgozók juttatásán kíván spórolni?
Pikó András lépése azonban nem példa nélküli. A 2010 előtti baloldali kormányzat hasonló érveléssel vonta meg a nyugdíjasok 13. havi juttatását számos egyéb megszorító intézkedés mellett (vizitdíj és tandíj bevezetése, iskola- és kórházbezárások stb.). Felmerül a kérdés, hogy a balliberális oldal miért helyezi előtérbe a saját politikai családjuk érdekeit a választópolgárokéval szemben? Ha valóban nincs fedezet a rászorultabb társadalmi rétegek támogatására, akkor hogy lehetséges, hogy a baloldali politikusok a saját pozícióik és megélhetésük biztosítására rendszeresen találnak elegendő forrást?
Végezetül, ha Pikó regnálásának már az első hetei is a megszorításokról szólnak, vajon mire számíthat a továbbiakban Józsefváros?
Szerző: dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője