A Színház- és Filmművészeti Egyetem ellentmondásos közleményben magyarázkodik

Vágólapra másolva!
Ellentmondásokkal teli közleményt küldött a Színház- és Filmművészeti Egyetem kérdésünkre, amelyet még Gothár Péter beismerő közleménye előtt küldtünk a Katona József Színházban történt szexuális zaklatásokról és arról, hogyan érinti ez az egyetemet. A közleményben először azt állították, hogy nem tudják, kiről van szó, mert a színház nem mondta nekik, aztán meg azt, hogy vizsgálat van, és várjuk meg annak eredményét. Gothár Péter beismerése után újra elküldtük kérdéseinket: maradhat-e Gothár az egyetemen, maradhat-e tiszteletbeli doktor.
Vágólapra másolva!

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem a tegnapi napon értesült a Katona József Színház közleményéről. Megkeresésünkre a színház sem szóban, sem írásban nem adott választ arra vonatkozóan, hogy egyetemünket érintheti-e a náluk lefolytatott vizsgálat, és ennek eredménye" - így kezdte válaszát a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Aztán néhány általános mondat után, amely arról szól, hogy elítélik az erkölcsi normák áthágását, és mennyire fontos, hogy minden polgáruk biztonságban érezze magát, váratlanul hozzátették: "Jelenleg tart a vizsgálatunk a konkrét ügyben. Igyekszünk ma sajtóközleményt kiadni a vizsgálat eredményéről és lépéseinkről. Addig kérjük a sajtó türelmét."

Vagyis mégis van vizsgálat, tehát

az egyetemnek valamit tudnia kellett eddig is Gothár botrányos ügyéről.

Újabb kérdéseket küldtünk, amelyekben arra vagyunk kíváncsiak,

a történtek után maradhat-e az egyetemen Gothár Péter, visszavonják-e a tiszteletbeli doktori címét és zajlik-e vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy az egyetemen is voltak-e Gothárnak áldozatai.

Frissítés:

Az egyetem újabb kérdéseinkre már érdemben nem válaszolt. A vizsgálatról azt írták, hogy „a Katona József Színház által a tegnapi nap folyamán közzétett nyilatkozattal összefüggésben Gothár Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára a mai napon megkereste az egyetem vezetőjét, és etikai vizsgálatot kért önmaga ellen".

Vagyis ezek szerint az egyetem korábbi válaszában elhallgatta, hogy tudják, kiről van szó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!