A férfi az élettársával és csecsemő korú gyerekével 2012 novemberétől lakott rokonai szentesi házában. Röviddel később egy ismerősük szintén oda költözött. December 30-án a két férfi összeveszett, az apa ököllel ütötte a másik férfit. Másnap, az év utolsó napján megint összevesztek.
Szilveszter éjszakáján az apa megint rátámadt a lakótársára.
Ököllel verte és rugdosta a férfi fejét, a testét és végtagjait is sok ütés érte.
A bántalmazás nyomait nem tudni kik, megpróbálták eltüntetni. A megvert lakótársat átöltöztették, átvitték egy másik házba, ahová időközben megérkező édesanyja hívta ki a mentőket.
Mint kiderült, a férfinak megrepedt a mája és több bordája eltörött. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta, két hónapos gyógykezelés után hagyhatta el a kórházat.
Az agresszív apa pár évvel később, 2017. augusztus 19-én egy ismerősénél támadt rá a két saját gyerekére, majd egy vasrúddal megütötte az unokái segítségére siető anyját. Fojtogatni kezdte az asszonyt, akinek végül sikerült a szomszédokhoz menekülnie.
A hazatérő férfi arra a férfira is rátámadt, akit 2013-ban is bántott, majd újból megverte magával vitt gyerekeit.
Az ekkorra már önkívületi állapotba került férfi ámokfutását a rendőrök fékezték meg.
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.