Székely gyerekek adtak adventi műsort az Országházban
![KÖVÉR László](https://cdn.origo.hu/2023/12/Fk9UC4l6Gf8dNF9YadSSdsUTaSYu3aCtH6GGq-WkywI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzYjZjNTA2NjExZjRkZGQ5MThmNTBiY2Q1YTZlZjQ0.webp)
A történelem során az anyaország és Erdély is sok vihart élt meg, Erdély azonban még mindig őrzi kincseit. Ezekből a kincsekből hoztak most a homoródoklándi és székelykeresztúri fiatalok - mondta el köszöntőjében az Országgyűlés elnöke.
Kövér László emlékeztetett arra, a betlehemre lehet úgy is tekinteni, mint hagyományra, szép történetre, amely veretes szavakkal meséli el mindazt, amit őseink hittek, és amelyek szerint berendezték az életüket.
Mint hozzátette, a hitben élők számára azonban
a betlehem tanúságtétel a szerető Istenről, az összetartozásról és arról, hogy a család Istentől megáldott dolog.
Kelemen Levente homoródoklándi unitárius lelkész hangsúlyozta: miként a szent családnak karácsony éjszakáján, úgy a 2004. decemberi népszavazás idején a határon túli magyarok számára sem volt hely a hazájukban, hiába őrizték magyarságukat mintegy száz éven át.
Akkor indult el a Tiszteletbeli Székely Mozgalom, amely sokat tett azért, hogy sokan másként gondolkodjanak, de maradt még tennivaló
- fogalmazott Kelemen Levente.
A homoródmenti Oklánd gyermekcsoport adventi műsorát a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium ének- és zenekara kísérte az Országház Kupolacsarnokában.