A NATO-tagállamok demonstrálták az egységet, és deklarálták, hogy új típusú biztonsági kihívásokkal kell szembenézni – mondta Szijjártó Péter napirend előtt felszólalásában kedden az Országgyűlésben.
Az elfogadott deklaráció a tömeges migrációt a biztonsági kockázatok között ismeri el, és a NATO megerősítette az elkötelezettségét a globális terrorizmus elleni küzdelemben
- hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Úgy látja, a terrorizmus és a kontrollálatlan migráció között egyértelmű összefüggés van. Magyarország kiveszi a részét a NATO erőfeszítéseiben, így Koszovóba újabb 100, míg Afganisztánba újabb 70 katonát küldünk – tette hozzá. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a hazai védelmi kiadásokban 20 százalék felé mentek a fejlesztési beruházások.
Magyarország a NATO megbízható szövetségese, és büszkék lehetünk arra, hogy a világ legsikeresebb védelmi szövetségének a részesei vagyunk –
vélekedett a miniszter.
Németh Zsolt (Fidesz) reagálásában arra emlékeztetett, hogy az első Fidesz-kormány idején került sor a NATO-csatlakozásra. Érthetetlennek nevezte Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentését, hogy a NATO agyhalott lenne. A NATO a csúcsára jutott ezzel a csúcstalálkozóval – mondta a fideszes képviselő. Nacsa Lőrinc (KDNP) arról beszélt, hogy Magyarország megbecsült tagja a NATO-nak, és büszkének kell lennie a magyar katonák helytállásáért.
A készülő kulturális módosítás jobb helyzetbe hozza a színházakat – így reagált Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára Tóth Bertalan, MSZP-elnök napirend előtti felszólalására. Arra is emlékeztetett, hogy az ellenzéknek nem sokszínű kultúra és szabadság kell, hanem csak olyan emberek, akik a liberális eszmékben hisznek.
Egy szemenszedett hazugság volt az ellenzék akciózása a rabszolgatörvény kapcsán – így reagált Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Szabó Tímea (Párbeszéd) felszólalására. Az államtitkár elmondta,
724 milliárd forinttal költ többet a kormány 2010-hez képest az egészségügyre, míg az oktatás területén több mint 500 milliárd forinttal.
Szólt arról is, hogy az ellenzék Budapesten jócskán megnövelte a pozíciók számát, és jelentősen megnövelték a fizetésüket. Közölte, hogy az ellenzék visszahívta a régi bukott embereket Budapesten, így Böhm Andrást és Vágó Istvánt.
Az ellenzék fejlesztéseket ígért, de ebből eddig csak a kórházstop valósult meg
-tette hozzá. Szakmai kinevezéseket ígértek, de Bajnai emberei és alákérdező mesterek érkeznek. Dömötör arról is szólt, hogy az ellenzék eddig csak adónövelést hozott, nem ezt ígérték október előtt.
A karácsonyi nyugodtabb napokra gondolkodnivalót kívánt a kormánypárti képviselőknek Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, majd ezt követően befejezte napirend előtti felszólalását. Dömötör Csaba válaszában kifejtette, hogy
a Gyurcsány által említett hitványság és gazemberség pontosan az, hogy a mögötte ülő képviselők otthonápolási pólóban ülnek, miközben tavaly nem szavazták meg az erről szóló javaslatot.
Teljes cinizmus, hogy Gyurcsány beszél demokráciáról, miközben nem kért senkitől bocsánatot a 2006-os rendőrterror miatt – mondta Dömötör. Oka van annak, hogy megint ilyen teátrálisan mondja el az utolsó felszólalást az őszi ülésszakon, mivel Ön az ellenzék direktora – mondta Dömötör.
Tudjuk, hogy mit veszíthet az ország, ezért bele fogunk állni a küzdelembe, és nem adjuk a kormányzást a szemkilövetők kezébe –
hangsúlyozta az államtitkár.
Mindenki emlékezik arra, amikor migránsok tízezrei ellenőrzés nélkül vonultak be Magyarország területére, ezért a kormány 2015-ben elsőként tett érdemi lépéseket az illegális bevándorlás megfékezésére - mondta Zsigmond Barna Pál (Fidesz) napirend előtti felszólalásában. A kormány migrációs politikája bevált - tette hozzá.
Hiába próbálják egyes uniós országok ismételten bevezetni a kötelező kvótát, a magyar embereknek kell eldönteniük, hogy kiket akarnak befogadni -
mondta a politikus.
Egyre nő a feszültség a déli határon, mivel százezer ember torlódott fel a Balkánon - így reagált Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára. Közölte, hogy a szerbiai magyar lakosságú településeken is egyre több migráns tartózkodik - tette hozzá. Kontrát szerint
a migránsok minden eszközt bevetnek, hogy bejussanak magyar területre.
A kormány továbbra is mindent elkövet annak érdekében, hogy egyetlen illegális migráns se jusson be az ország területére.