A férfi egy Vas megyei városban élt egy társasház harmadik emeletén. A házban az egyes szinteken a lakásokban a fürdőszoba és a mosdó szerelvényaknán keresztül szellőzik, így az egymás feletti lakások közös szellőző rendszeren keresztül szellőznek.
A férfi 2018 februárjában meggyújtott egy papírzsebkendőt, majd azt az ágyon lévő ágyneműk közé rakta.
Miután az ágynemű és az ágy is meggyulladt, a férfi elment a lakásból. A tűz átterjedt a lakás többi részére. A felső szomszédnál megrepedt a vakolat, az ablaküveg és felpúposodott a parketta is.
A füst és a mérgező gázok a társasház szellőző rendszerén keresztül bejutottak a lakás feletti lakásba, és a lépcsőházba is. A lakók élete, testi épsége közvetlen veszélybe került.
Csak azért nem történt tragédia, mert a tűzoltók gyorsan megérkeztek és még időben elfojtották a lángokat.
A lakóknak, a társasháznak és az önkormányzatnak több mint kilencmillió forintos kára keletkezett a tűz miatt.
A gyújtogató ellen vádat emelt a Szombathelyi Járási Ügyészség közveszély okozás miatt.