„A kisebbségek tisztelete" miatt idén egy szicíliai iskolában nem tartanak hagyományos karácsonyi szentmisét, és betlehemet sem állítanak. Az eset nagy felháborodást váltott ki, Matteo Salvini volt belügyminiszter szégyennek nevezte a dolgot.
Bejegyzésében azt is írta, személyesen küldd majd egy betlehemet az igazgatónak, aki nyilvánvalóan megbukott a pedagógiai pályán.
De Salvini nem hagyta ennyiben a dolgot, a Liga szombati kongresszusára is egy betlehemmel a kezében érkezett. „Mi vagyunk az utolsó mentőkötél a nyugati keresztény embereknek, és ők számítanak ránk", jelentette ki. Elmondta, Olaszország mélyen keresztény, és annak is kell maradnia; büszkének a gyökereire és a történelmére.