Mint ahogy máshol is az országban, a nyugat-magyarországi Szombathelyen is a régi, jól bevált pártkatonák most épp civil álarcban indulnak az önkormányzati választáson, így próbálva átverni az esetleg kevésbé tájékozott választópolgárokat.
Szombathelyen a közös ellenzéki jelölt, Nemény András régi szocialista pártkatona, aki egyébként az MSZP megyei elnöke, és a helyi baloldali frakció vezetője, de most épp „független" színekben, az „Éljen Szombathely" nevű szövetség vezetőjeként kívánja elfoglalni a várost.
Nemény egyébként már háromszor bukta el az országgyűlési választást a szombathelyi körzetben a fideszes Hende Csabával szemben - legutóbb tavaly áprilisban -, de ez mégsem tántorította el attól, hogy most polgármesterjelöltként is megpróbálkozzon.
Nemény Czeglédy Csaba baloldali, súlyos büntetőügybe keveredett, és az előzetest is megjárt ügyvéd meghosszabbított kezeként funkcionál. De a közös ellenzéki polgármesterjelölt korábban a bevándorláspárti gondolkodásával is csúnyán lebukott: 2015-ben a szombathelyi közgyűlés egy korábbi ülésén mondta el őszinte véleményét Nemény András,
hogy szerinte „a bevándorlók közel sem jelentenek akkora problémát, és van rá egy jó, valós válasz, az Európai Unió kvótarendszere".
Nos, de mire is menne egy jó baloldali, álcivil, bevándorláspárti polgármesterjelölt támogató médiamegjelenés nélkül? Ezt a célt szolgálja az ellenzéki Nyugat.hu, amely mögött a Nyugat Média és Világháló Egyesület áll.
Az egyesület, és így a Nyugat.hu médiatermék függetlenségéről is sokat elárul az, hogy annak első elnöke épp a baloldali ügyvéd, Czeglédy Csaba, Nemény András fő szövetségese és jó barátja volt.
Van még kérdés?
Ami azonban még ennél is érdekesebb, hogy a 2017-es és 2018-as évben a Nyugat.hu-t kiadó Nyugat Média és Világháló Egyesület sok millió forint támogatást kapott a Soros-féle Nyílt Társadalmi Alapítványtól.
Már a 2017-es évben kaptak támogatást az álfilantróptól, hiszen közel 6 és fél milliót ekkor is Sorosék juttattak a „független médiának".
A 2018-as beszámoló tanúsága szerint pedig ebben az évben még inkább megszaladt a keze a spekulánsnak, hiszen összesen több mint 20 millió forintot adott a Nyugat Média és Világháló Egyesületnek (hogy egészen pontosak legyünk 6.597.000 Ft + 14.049.000 Ft-ot juttatott a spekuláns) az „objektív és független" tájékoztatásra.
A támogatást azzal indokolja a szervezet a beszámolójában, hogy jelentősen kívánják növelni a közösségi oldalukon „a saját munkájuk fontosságát hangsúlyozó kommunikációt", azaz a marketinget,
emellett pedig technikai fejlesztésre, munkatársak és tanácsadók felvételére is kívánják a pénzt fordítani.
Sok mindent elárul az is, hogy az egyesület bevételei összesen 32 millió forintra rúgnak, és ebből több mint 20 milliót, azaz a teljes bevétel kétharmadát Soros egyesülete fizette a 2018-as évben.
Ezek után el tudjuk képzelni, hogy mennyire számíthatunk objektív és elfogulatlan tájékoztatásra az önkormányzati választási kampányban egy olyan laptól, amelyet Czeglédy, az ellenzéki jelölt barátja alapított, és amelyet Soros alapítványa finanszíroz.
És hát persze ennyire független kihívója van a kormánypártoknak Szombathelyen. Olyan, aki egyértelműen baloldali múlttal rendelkezik, és úgy tűnik, szívesen veszi a külföldi spekuláns által finanszírozott sajtó támogatását is.
A bevándorláspártiságát pedig már elárulta, így pontosan tudható, hogy mire számíthatna a szombathelyi lakosság.