Di Maio válogassa meg a szavait, ha Magyarországot a szájára meri venni!

Five-Star Movement (M5S) leader Luigi Di Maio During A Press Conference Italy Rome Movimento cinque stelle Politic Governament Luigi Di Maio
Luigi Di Maio, olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője Párizsban tárgyalt a Franciaországban két hónapja tüntetők vezetőivel.
Vágólapra másolva!
Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája kifejtette véleményét Luigi Di Maio új olasz baloldali külügyminiszter, egykori anarchista politikus Magyarországgal kapcsolatos, ellenséges hangvételű nyilatkozatáról, amit - többek között - a balliberális Magyar Narancs is szemlézett, szokásos bevándorláspárti stílusában. 
Vágólapra másolva!

„Kiosztotta Szijjártót az olasz külügyminiszter: »A magyar kormány közönye miatt él a migrációs vészhelyzetben Olaszország«" - hívja rá fel a figyelmet hatásvadász címadása által a Magyar Narancs.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Luigi Di Maio olasz baloldali külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom elnöke konkrétan azt mondta: „Olaszország évek óta (migrációs) vészhelyzetben él, amelyet elsősorban olyan európai partnerek közönye is okoz, mint Magyarországé." És erre: „Olaszország nem képes és nem is fogja többé egyedül vállalni az egész Európai Uniót érintő problémát. A tranzitországokban európai irodákat kell létrehozni, amelyekben a migránsok menedékkérelmet tudnak benyújtani, hogy innen Európába – és ne kizárólag Olaszországba – lehessen őket áthelyezni humanitárius folyosón keresztül. Így véget lehet vetni az embercsempészet poklának, és mindenki felelősséget vállal."

Luigi Di Maio Forrás: AFP/NurPhoto/Andrea Ronchini

Bayer Zsolt véleménye alapján ebből egy mondat igaz, nevezetesen:

Ám minden további, amit az olasz külügyminiszter mond, állít és szorgalmaz, becstelenség, aljasság és önsorsrontó idiótaság – fűzte hozzá.

A publicista szerint ne legyünk túl bonyolultak és körmönfontak, egyszerűen mondjuk ki a lényeget:

az új olasz kormány elővette a régen lejárt lemezt, a migránsok nyakló nélküli beengedését és kötelező kvóta szerinti elosztását.

Kiegészítve és súlyosbítva mindezt azzal, hogy egyszerűen töröljék el a menekültek és a gazdasági migránsok közötti különbséget.

Vagyis

az új olasz kormány szerint mindenki jöhet és jöjjön Európába,

„humanitárius folyosókon" keresztül, azután a számolatlan tömeget az unió tagállamai között egyszerűen szétosztják.

„Akkor játsszunk el a gondolattal, folytassuk az olasz külügyminiszter logikáját!" - közölte Bayer.

A magyar kormány nyilván akkor járna el helyesen és akkor tartaná meg az „európai értékeket", ha holnap elbontaná a déli határzárat, engedné szabadon bejönni a szárazföld felől özönlő migránsokat, bejelentenénk mi is, hogy nincsen többé különbség menekült és gazdasági bevándorló között, és természetesen ezzel egy időben követelnénk mi is, hogy a hozzánk érkezőket egy automatikus kvótarendszer szerint osszák szét a tagállamok között.

Akkor Luigi Di Maio nyilván elégedettségének adna hangot...

A Magyar Nemzet publicistájának a véleménye alapján, e lehetséges jövő helyett szögezzük le a következőket:

  1. Közép- és Kelet-Európának semmi köze sincsen a Nyugat egykori gyarmatbirodalmához, még inkább nincsen közünk a Nyugat ezen gyarmatbirodalmából származó jólétéhez. Közép- és Kelet-Európa szolidaritásának csupán arra kell kiterjednie, hogy a tőle telhető mértékben megállítsa a migrációt az EU határainál. Magyarország éppen ebben jár élen.
  2. Az önsorsrontás, az idiótaság, az önfeladás és a hazudozás nem európai érték.
  3. Amikor beléptünk az unióba, nem mondták, hogy majd kisvártatva lakosságcserét és a nemzetek eltörlését kívánják itt végrehajtani, soha senki által meg nem választott brüsszeli bürokraták, haza- és nemzetáruló nyugati politikusok és gyökértelen, bűnöző NGO-k.
  4. Aki szerint a világ menekülő, illetve nyomorgó felét Európának kell befogadni, az nem normális, azt el kell takarítani minden hatalom és minden döntéshozatal közeléből.
  5. Ez a legfontosabb! Ideje ismét büszkén, jó hangosan kimondanunk: Európa ma mi vagyunk! Ha ma egy marslakónak meg kellene mutatnunk Európát, Európa lelkét, azt a marslakót csak Varsóba, Prágába, Pozsonyba, Budapestre, Zágrábba, Belgrádba, a Baltikumba és – szinte félek kimondani – Szentpétervárra lehetne elvinni. Ugyanis Európa ide húzódott, ide menekült vissza a „menekültek" elől. Persze elvihetnénk a mi marslakónkat Berlinbe, Párizsba, Londonba vagy éppen Lampedusára is, az épületek, amelyek az egykor volt Európát hirdetik, még megvannak (kivéve a Notre-Dame), de Európa lelkéből ott már nincsen semmi sem.

Bayer Zsolt fél, hogy

„Persze csak akkor, ha az olaszok minél hamarabb elzavarják a Luigi Di Maióhoz hasonló haza- és nemzetárulókat, Európa sírásóit. Mi itt a maradék Európában nagyon szurkolunk ezért. És pontosan érezzük, hogy alakít még egyedül kormányt Matteo Salvini, az egyre kevesebb normális európai politikusok egyike" - fűzte hozzá a publicista.

Addig is: az olasz külügyminiszter válogassa meg szavait, ha Magyarországot a szájára meri venni! - zárta véleménycikkét Bayer Zsolt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!