Vona Gábor kilépett a Jobbikból

KOVÁCS Béla; VONA Gábor
Budapest, 2019. február 14. A tanúként beidézett Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke meghallgatására érkezik a Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus és három társa ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalására a Budapest Környéki Törvényszéken 2019. február 14-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Már tavasszal eldöntötte, de megvárta az önkormányzati választást.  
Vágólapra másolva!

A politikus a Népszavának azt mondta, hogy a szándékát már idén tavasszal jelezte Sneider Tamás pártelnöknek, akivel abban állapodtak meg, hogy

csak az önkormányzati választást követően távozik a Jobbikból.

Néhány nappal a választás után be is jelentette kilépését. "Semmilyen konfliktus nincs a háttérben, a döntésem már régóta érlelődött" - ezt mondta.

Vona Gábor távozik a Jobbikból Forrás: MTI/Kovács Tamás