Amikor a megszúrt fiút betették a mentőautóba, már rengeteg vért vesztett. A mentős nő később azt mondta, ennyi vért még sosem látott, őt és a kollégáit is elborzasztotta a látvány.
Egész idő alatt engem nézett a gyerek, bele a szemembe. A kocsiban halt meg. A szúrás szívtájékon érte
- mondta.
Azt is mondta, semmit sem tehettek.
"Ahogy ott feküdt a hordágyon, a velünk szolgálatot teljesítő orvos megpróbálta megmenti a fiú életét. Letépte a ruháját, ekkor leesett a srác telefonja a földre.
Amikor az orvos a vérzés pontos helyét akarta megállapítani megcsörrent a telefon
- mesélte a mentős.
"Magával a telefonnal nem foglalkoztak, de fényre szükség volt, ezért használták. Így láthatták meg, hogy fiúnak sms-je jött, méghozzá az anyjától, aki ezt írta:
"Most jöttem ki a boltból. Vettem vacsit, ha hazajössz, akkor teát is főzök neked. Felvegyelek valahol útközben? Szeretlek: Anya."
"Itt van előttünk a fia, aki haldoklik, és épp az anyja írt neki egy kedves üzenetet. Fogalma sincs róla, mi is történik most a gyerekével" – nyilatkozta a mentős.
A mentő megérkezett a kórházba, ahol az orvosok és a nővérek vették át srácot. Ekkor már a fiú anyját látták a mentősök belépni az épületbe. Pár pillanattal később egy sikítást hallottak, egy fájdalommal teli sikolyt. Az anya térdre rogyott, miközben egy orvos mesélte neki, mi is történt a fiával.
"Csak azt tudtam neki mondani, hogy a gyereke nem volt egyedül, amikor meghalt, mi ott voltunk mellette" – mesélte a szolgálatot teljesítő mentős.