Demeter Szilárd: Válaszféle Radnóti Sándornak

Demeter Szilárd írása az Origónak.

Radnóti Sándor az ÉS-ben oszt ki engem egy erősebb megfogalmazás miatt, ezt követően elvtársai folyamatosan himbálják a morál-lócerkát fölöttem. Mivel nem olvasom az ÉS-t (nem is áll szándékomban, ezért ide írom ezt), és mivel bő másfél hónapja lejöttem a Facebookról, ezért csak most ért utol a híre, hogy ismét szerénytelen személyem került célkeresztbe.
Radnóti professzor úr ilyeneket ír: "Demeter egyébként – mint hallom – panaszolja, hogy ő mindenkivel szóba állna, de nem mindenki áll szóba vele. Ezeknek volnék én is egyike. Elhárítottam egy vitát vele." Fogalmam sincs, hogy milyen vitáról volna szó, az bizonyos, hogy én nem akartam vele vitatkozni, se szóba állni, számomra teljesen közömbös, hogy mit gondol rólam. Nincs dolgom vele, hát nem kerestem a társaságát, melyhez hasonlót magamnak is kívánok. Már csak azért sem lehet igaz a vélt panaszom, mert akar a fene mindenkivel szóba állni. Sem lelkész, sem pszichiáter nem vagyok, a parttalan párbeszédben (beszéljünk csak azért, hogy beszéljünk) nem hiszek.
Ezek után meg pláne: Radnóti professzor úr indulásból szociopatának nevez engem, ami felütésnek nem rossz, hogy stílusos legyek, csak ezek után nem nagyon tudom komolyan venni őt.
De a kérdés, ami miatt visszkézből kioszt, az fontos. Egy interjúban ugyanis azt állítottam, hogy Székely János besúgó volt. Radnóti professzor úr szerint: "ami tudható, az annyi, hogy Székely apja miatt tett néhány nyilvános gesztust (párthű verseket írt), s ezt olyannyira szégyellte, hogy soha semmilyen díjat, kitüntetést nem fogadott el – a Kossuth-díjat sem."
Nos, ennél azért több tudható. Maga Székely János a következőképpen ír erről: "Volt például életemben egy gyötrelmes időszak, amikor egyetlen célom lehetett: kimenteni a börtönből édesapámat. Ennek érdekében (és ezt követőleg) bármit elkövettem, elismertem, megírtam – alig tudtak felkérni olyan konjunkturális feladatra, hogy azonnal ne teljesítsem!"
Azt is tudjuk, hogy Székely János mindezt 1958 és 1962 között művelte. Továbbá azt is tudjuk, hogy 1958-tól indult be igazán a román állambiztonság gőzhengere, 1956 erdélyi megtorlásaként és/vagy apropóján lefejezték az erdélyi magyar értelmiséget, sokakat halálra ítéltek és kivégeztek, másokat súlyos évekre börtönbüntetésre ítéltek (többek között Székely János apját is, ugye), beszántották a Bolyai Egyetemet, csúcsértelmiségieket kergettek öngyilkosságba, emberi egzisztenciákat tettek tönkre, karriereket törtek derékba stb. Nekem kissé életszérűtelennek tűnik, hogy a könyörtelen román állambiztonság ebben az időszakban csak ún. hazafias verseket rendelt volna Székely Jánostól. Annál is inkább gyanakszom, hogy ennél többről lehet szó, mert Székely János az a költő, aki patikamérlegen méri ki minden szavát (ezért tartom jó költőnek), tehát egy ilyen "coming out" minden betűjét végiggondolja. Nem véletlenül fogalmaz így: "bármit elkövettem, elismertem, megírtam". És nem csak "megírtam".
Hogy Székely János pontosan mit követett el, mi az a "bármi", azt valóban nem tudjuk. Hogy adott-e olyan információt, mondjuk, egy "beszélgetésen", ami terhelő lehetett másra nézvést - ez leginkább a lehetséges áldozat szempontjából lehet releváns, aki ugyancsak valakinek a gyermeke/szülője volt.
De hogy Székely Jánosnak volt lelkiereje 1991-ben bevallani ezt a "bármit", jelentsen tényleg bármit, majd letenni a lantot - nos, ez már tiszteletreméltóbb. Sok olyan pályatársa kussolt 1990 után a kommunista diktatúra erőszakszervezetével való együttműködéséről, akikről viszont azóta feketén-fehéren kiderült, hogy jelentettek. Egyesek azóta meghaltak, szégyenüket a sírba vitték, mások itt élnek közöttünk, és úgy csinálnak, mintha a múltat végképp eltörölték volna.
És én erről beszéltem ebben az interjúban. Hogy ezeket a történeteket el kell mondanunk. Nem tehetünk úgy, mintha 1990 előtt nem történt volna semmi.
Ám Radnóti professzor úr és elvtársai az elmúlt három évtizedben ezt a kérdést valamiért olyan nagyon nem erőltették. Pedig érdekes és tanulságos lista lenne, hogy a nem is olyan régen még magyarok millióit megnyomorító kommunista diktatúrákban (határon innen és túl) kik voltak azok, akik ilyen vagy olyan okból paktumot kötöttek a vörös ördöggel. Akik többek voltak, mint szem a láncban.
Ha Radnóti professzor úrék tudnak nácizni, akkor tudjanak kommunistázni is. Mert ha nincs emberarcú náci, akkor nincs emberarcú kommunista se.
És ha ezt a munkát elvégezték, akkor talán (nagy kérdőjeles talán) van erkölcsi alapjuk kioktatni bárkit arról, hogy mit helyes tennie, mit nem.