Gyurcsánnyal megcsináljuk
- ezzel a szöveggel bukkantak fel a Momentum európai parlamenti választási kampányanyagaira hasonlító plakátok csütörtök este Budapest utcáin. A lilás hátterű posztereken Gyurcsány Ferenc látható, amint beszédet mond. Értelemszerűen az akció azt sugalmazza, hogy
a Momentum korábbi látszólagos politikai stratégiáját (a régi baloldali pártoktól való távolságtartás) feladva behódolt Gyurcsány Ferencnek.
A szöveget egyébként a Demokratikus Koalíció 2018-as országgyűlési választási kampányából kölcsönözték. A balliberális párt akkor a "Gyurcsánnyal megcsináljuk" szlogennel próbált szavazatokat szerezni. Nem sok eredménnyel: a DK alig lépte át a parlamenti küszöböt, mindössze a szavazatok 5,58 százalékát szerezte meg.
Az akciót feltételezhetően Fekete-Győr András közelmúltbeli megnyilvánulásai ihlették meg. A balliberális pártelnök a Magyar Narancsnak nyilatkozva arról beszélt, hogy csupán két pártra van szükség az ellenzéki oldalon, a Momentumra és a DK-ra. Úgy látja, "ilyen sok pártra nincs kereslet," ezért a 2022-es választás több pártnak is a véget fogja jelenteni. "Feloldódnak majd a választási együttműködésben" - tetézte az addigiakat.
Az ATV tegnapi adásában megismételte korábbi gondolatait, és leszögezte, a Momentum és a DK fogja meghatározni az ellenzék politikáját.
A politikai elemzők egyébként Fekete-Győrhöz hasonlóan gondolkoznak: többen is úgy értékelték az ellenzéki palettán zajló folyamatokat, hogy a DK az MSZP, a Momentum az SZDSZ helyét veheti át.