Szánthó Miklós: Tektonikus erejű politikai földcsuszamlás kellene a Néppárt fordulatához

A Fidesz Európai Néppártból való távozása esetén mérlegelni kell persze az úgynevezett „német-faktort" is, ha valamiért érdemes az EPP tagjának maradni, akkor az a CDU/CSU-val ápolt, fogalmazzunk úgy, „kiegyensúlyozott" viszony - minderről Szánthó Miklós beszélt az Origónak. Az  Alapjogokért Központ vezetője szerint egy távozás esetén ez a kapcsolat nyilván megromolhat, azonban szerintem annyi, főleg gazdasági érdek fűzi össze Németországot és Magyarországot, hogy a jó „államközi kapcsolat" átmenthető lenne, ha megszűnne a pártszövetségi „közösség".

Hogyan jellemezné az Európai Néppártot a létrehozása idején? Mennyiben volt ez értékközösség, és mennyiben inkább érdekközösség?

Ha nagyon tömören akarom megfogalmazni a választ arra, hogy „mi történt a Néppárttal", akkor az igazság az, hogy a pártszövetség fősodrát, a „hivatalos EPP-t" az idők során egész egyszerűen felzabálta a politikai korrektség. A 70-es évek végén, a Néppárt alapításakor még azt a célt tűzték ki, hogy az „új Európa" a keresztyén ideálokat valósítsa meg. Ehhez persze azonnal hozzá kell tenni, hogy az EPP már a megalakulásakor is inkább hagyatkozott egyféle keresztyénies humanista szellemiségre, mintsem egy erőteljes jobboldali politikai agendára.

De mai szemmel nézve a korábbi alapító dokumentumokat, politikai programokat azért erőteljesen áthatotta a keresztyén emberkép, a keresztyén perszonalizmus vagy a keresztyénszociális piacgazdaság gondolata. Utalások szintjén ezek ma is megtalálhatóak, de teljesen felhígultak, kilúgozódtak.

Persze, a Néppárt létrehozatalában mindemellett az is szerepet játszott, hogy a keresztyéndemokrata erőknek legyen egy páneurópai érdekérvényesítő képessége – de mára igazából csak ez utóbbi szempont dominál, a párszövetségből egy bürokratikus hatalomtechnikai konstrukció lett. A politikai súlya továbbra is jelentős természetesen, de keresztyén értékek tekintetében messze került egykori önmagától. Az egykori német kancellár, Konrad Adenauer mondta, hogy „azért kell az európai integráció útjára lépnünk, hogy megmentsük a nyugati kultúrát és a keresztyén Európát". A mai néppárti vezetés – ahogy az egész EU-s elit – ma már azonban az integrációt önmagában vett célként tételezi, és „elfelejtette", hogy mi volt az egésznek az eredeti értelme.

Szánthó Miklós: A Néppárt „sztorija" kicsiben olyan, mint az egész nyugati civilizációé a 20. század második felében Forrás: Horváth Péter Gyula/PS

Miért döntött úgy a Néppárt, hogy lassan eltávolodik a 70-es években megfogalmazott keresztény alapoktól?

Hogy ez „saját döntés" volt-e, vagy csak sodródtak ez eseményekkel, és jóformán tudattalanul, lépésről lépésre hódoltak be a liberális korszellemnek, így utólag nehéz megállapítani. A Néppárt „sztorija" kicsiben olyan, mint az egész nyugati civilizációé a 20. század második felében. Nehezen szétszálazható okok miatt, de az elmúlt 40-50 évben a liberális életmódkultúrák és életmódszabadságok teljesen átalakították az életről, magáról a társadalomról és benne az egyénről alkotott felfogásokat.

Korlátokat nem ismerő fogyasztási késztetés és vágykielégítés; önnön szabadságával mit kezdeni nem tudó, ezért elmagányosodó ember; elkényelmesedett és atomizált társadalom, ahol mindenki totálisan egyenlő, minden relatív, nincs morál és nincs morális gát – és mindez persze a túlzásba vitt toleranciamániában, minden viselkedésbeli extremitás és másság tiszteletében, a multikultiban, az emberi jogi fundamentalizmusban, a folyamatos érzékenyítésben és a politikai korrektségben csúcsosodik ki.

Ami azt is jelenti, hogy nem szabad a saját, „eredeti" európai értékeinket megvallanunk, hiszen azzal még megbántunk valakit. Így indult el a Néppárt is a lejtőn: mások politikai álláspontjának „tiszteletétől" vezérelve egyre kevesebbet vallott meg önmagából, mindig tett egy „kis engedményt" a másik oldalnak.

Mikből például?

A néppárti gondolkodás eredetileg hevesen ellenezte a marxizmust és a neoliberalizmust. Ma Jean-Claude Juncker Marx-szobrokat avat, az EPP 2012-re pedig hivatalosan is saját értékeként ismerte el a liberális demokráciát. A családot – és csak azt – fogták fel eredetileg a társadalom természetes alapegységének, ma már persze elismerik a „más életközösségi formákat is" – és ne a heteroszexuális élettársi kapcsolatra gondoljunk itt.

A Néppárt eredetileg is egy egységesülő Európát tételezett célként – még ugye éppen azért, hogy megmentse a keresztyénséget –, de hangsúlyozva a patriotizmus és a nemzetek szükségességét. Utóbbiak nyomát mára alig lelni, viszont a totális „politikai unió" bekerült a követelések közé.

A legdurvább azonban az, hogy bár a Néppárt ma is vallja, hogy kultúránk alapja a zsidó-keresztyén tradíció, de a sokszínű Európának szerintük része az iszlám is – és itt se gondolkodjunk túl sokat, mert nem a kora középkori, Ibériai-félszigeten történt mór hódításokra utalnak.

Igazolják-e az EPP politikai fordulatát az elmúlt években elért eredmények?

Attól függ, miben mérjük a sikert. Az EPP még ma is az egyik, ha nem a legmeghatározóbb pártpolitikai konglomerátum Európában, a különféle uniós intézményekben a formális és informális érdekérvényesítő képessége és kapcsolati hálója erős és kiterjedt.

Igazából ez az, ami ma az EPP-t életben tartja. EP-választásokon mutatott teljesítménye viszont folyamatosan romlik, ahogy meghatározó centrumpártjaik is – főleg a németek – vesztenek belpolitikai súlyukból.

A töpörödés-zsugorodás nem annyira látványos, mert a hagyományos választói bázisok elvesztését, elhagyását ideiglenesen palástolják a „középről" megszerzett szavazatok, ez viszont egy ördögi kört jelent. Hiszen az egykori törzsbázist felszívják az igazi jobboldali pártok, az új néppárti szavazók attitűdje viszont értelemszerűen liberálisabb, tehát nekik ilyen módon is kell kommunikálni, a polkorrekt „arcot" szükséges nekik megmutatni – ami lehetetlenné is teszi a normalizálódást.

Erre jön még rá az általános progresszív populáris trend, plusz az önmagukra erőltetett bűntudat-kultuszból fakadó „beskatulyázási fóbia", azaz az örökös félelem attól, hogy a jobbközép pártokat a legkisebb „elhajlás" esetén is fasisztoidnak nevezik.

Szóval lehet, hogy a „középre igazodás" – miközben a közép közben elcsúszott balliberális irányba – még nem hozott magával drámai és látható összeomlást, azonban egyenes út a teljes önfelszámoláshoz.

"Az igazi kérdés úgy hangzik: megéri-e egy még fontos érdekérvényesítő klub tagjának maradni úgy, hogy közben az embert „ideológiai alapon" folyamatosan zrikálják?" Forrás: Horváth Péter Gyula/PS

Valójában mekkora érdekérvényesítést tud egy párt elérni, ha tagja az EPP-nek?

Ahogy említettem, mivel jelenleg még meghatározó befolyással bír maga a pártszövetség az unióban, ezért aki tag, annak nyilván lehetősége van hivatalosan és a színfalak mögött is kapcsolatépítésre és -ápolásra. Ezenkívül nyilván egyféle védőernyőként is szolgál, illetve kellene szolgálnia, ha tagjait más politikai oldalak támadják. Azonban például a Fidesz esetében jól látható, hogy a 2010-es évek elejéhez képest, amikor az EPP-s képviselők döntő többségükben nem támogatták a Magyarország-ellenes európai parlamenti indítványokat, ma már több mint kétharmaduk így tesz: így volt ez a Sargentini-jelentésnél, és így volt a csütörtöki, hazánkat is elítélő újabb határozathozatalnál.

Szóval az igazi kérdés úgy hangzik: megéri-e egy még fontos érdekérvényesítő klub tagjának maradni úgy, hogy közben az embert „ideológiai alapon" folyamatosan zrikálják?

Szerintem nem feltétlenül, mert kevesebb az, ami összeköt, és egyre több az, ami szétválaszt.

Mennyiben tekinthető az egyre nagyobb bevándorlás eredményének az EPP irányváltása, hogy így szerezzenek szavazatot a migránsok köréből?

Lüktető mennyiségű szavazatra nem nagyon számíthatnak szerintem. Minden felmérés arra mutat, hogy a migránsvoksokat a szociálliberális pártok fölözik le – már egészen addig, míg a bevándorlók száma nem ér el egy olyan kritikus szintet, amikor teljesen logikus lesz számukra saját, etnikai vagy vallási alapon szerveződő párt létrehozása.

A mindent átható liberális ízlésdiktatúra miatt persze sok nyugati néppárti erő tesz gesztusokat a bevándorlóknak, pártolják, vagy legalábbis elfogadják a multikulturalizmust, mint „értéket", indítanak ilyen jelölteket vagy hoznak létre a pártjaikon belül ilyen csoportokat, tagozatokat – vagy ahogy említettem, a Néppárt már európai értékként kezeli az iszlámot.

Ez egy másik ördögi kör, amibe az európai jobboldal keveredett. Kis képzavarral leírva: „pápábbak akarnak lenni a pápánál", de ez sosem fog sikerülni. A „gyónási kényszertől" vezérelve hiába tesznek a liberális kánonnak megfelelően újabb és újabb gesztusokat a különböző identitás-csoportoknak, sosem fognak tudni annyit kínálni nekik, mint a balliberálisok. Tehát szavazót a dolog nem hoz, ellenben szétzilálja az identifikációs fogódzókat.

Lát-e esélyt arra, hogy az EPP változtasson az eddigi politikáján, és egy konzervatív fordulatot hajtson végre?

A politikában nyilván soha nem szabad azt mondani, hogy „soha", de ehhez valami tektonikus erejű politikai földcsuszamlásra lenne szükség, amire nem mutatkozott jel például az említett EP-s szavazásoknál az elmúlt években.

Azt azonban hangsúlyozni kell persze, hogy a Néppárt sem egységes, a Forza Italia, a spanyol Partido Popular, de még a francia köztársaságiak is közelebb állnak szerintem a Fideszhez és más kelet-európai tagpártokhoz, mint a skandináv vagy Benelux langymeleg „keresztyéndemokrata" erőkhöz. A németek megosztottak, a CSU egy fokkal mindig is konzervatívabb volt, mint a CDU – azonban utóbbi sem egységes a „Fidesz-kérdésben".

A kelet-németországi CDU-szervezetek inkább a Fidesz mellett, a nyugatiak ellene vannak – ez kulcskérdés, hisz az EPP-t igazából a német tagpártok mozgatják, ahogy az EU-t is Berlinből irányítják valójában. Ha a németek legalább semlegesek maradnának az ügyben, és az említett, valóban jobboldali pártokkal közösen le lehetne „nyomni" a többieket, az már előrelépés lenne. Ehhez persze arra lenne szükség, hogy valamelyik néppárti fórum hivatalosan is gesztust tegyen, és „bizonyítsa", hogy vissza akar térni legalább az alapításkori eszményeihez.

Szánthó Miklós: Mérlegelni kell a német-faktort is Forrás: Horváth Péter Gyula/PS

A mostani helyzetben mi lenne a Fidesz számára a legjobb döntés? Maradni vagy menni?

Ez az előbb elmondottaktól is függ nyilván, illetve attól, hogy egy szakítás esetén kit tudna „magával vinni" a Fidesz a Néppártból, és még milyen más erőkkel tudna egy új, meghatározó jobboldali európai blokkot kialakítani. És ennek nyilván úgy lenne igazából értelme, ha ennek a „valami újnak" a Fidesz meghatározó motorja lesz. Ugyanakkor mérlegelni kell persze az úgynevezett. „német-faktort" is.

Ha valamiért érdemes az EPP tagjának maradni, akkor az a CDU/CSU-val ápolt, fogalmazzunk úgy, „kiegyensúlyozott" viszony. Egy távozás esetén ez a kapcsolat nyilván megromolhat, azonban szerintem annyi, főleg gazdasági érdek fűzi össze Németországot és Magyarországot, hogy a jó „államközi kapcsolat" átmenthető lenne, ha megszűnne a pártszövetségi „közösség".

De őszintén szólva a németeknek sem ártana elolvasniuk még a 90-es évek elején született egyik néppárti manifesztumot, az ugyanis azt írja: „ha a Néppárt elfelejti saját értékeit, onnantól fogva nem lesz több, mint puszta hatalmi eszköz, lélek és jövő nélkül"