Magyarország érdeke a közel-keleti feszültségek enyhülése

SZIJJÁRTÓ Péter; DZSUBEIR, Ádel al-
Budapest, 2020. január 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Ádel al-Dzsubeir szaúd-arábiai külügyminiszter sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten 2020. január 24-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Magyarországnak az az érdeke, hogy a feszültségek minél inkább enyhüljenek a Közel-Keleten - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter Ádil bin Ahmed al-Dzsubeir szaúd-arábiai külügyi államtitkárral találkozott, majd a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón kiemelte:

azonosították azokat a pontokat, amelyekben Magyarország és Szaúd-Arábia hasonló álláspontot képvisel.

Ilyen a migráció és a terrorellenes küzdelem.

A migrációt illetően kifejtette: lényeges a határok védelme, fontos, hogy a segítséget odavigyék, ahol a baj van, továbbá az, hogy a migráció kiváltó okait kell kezelni és fel kell lépni az embercsempészet ellen.

Ha a Közel-Keleten biztonsági kockázatok vannak, az újabb migrációs hullámokat indíthat el Európa irányába - mutatott rá Szijjártó Péter.

A külügyminiszter kitért arra, hogy a migráció kiváltó okainak megszüntetéséhez humanitárius akciókra van szükség, Magyarország ilyeneket indít a Hungary Helps program keretében. A humanitárius támogatások ügyében párbeszéd indul a két ország között, így néhány közös akciót is indíthatnak majd.

A terrorellenes küzdelemről elmondta: folytatni kell az erőfeszítéseket, a cél az Iszlám Állam terrorszervezet végleges legyőzése.

Megjegyezte, Magyarország nem akarja, hogy a nukleáris fegyverrel rendelkező országok száma növekedjen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Ádel al-Dzsubeir szaúd-arábiai külügyminiszter sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten Forrás: MTI/Kovács Attila

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Szaúd-Arábia a vízhiány miatt speciális kihívással áll szemben, szükséges a vízügyi infrastruktúra fejlesztése, ami a magyar technológiák és mérnöki tudás számára komoly lehetőségeket jelent. A gazdasági együttműködés ösztönzésére 600 millió eurós hitelkeret nyitottak az Eximbanknál.

Azt is mondta, hogy a két ország diplomáciai akadémiája és külügyi intézete közötti kapcsolatokat dinamizálják a jövőben, hogy jobban megérthessék egymás térségét.

Adel Ahmed Al-Jubeir hangsúlyozta: Magyarország és Szaúd-Arábia

kölcsönösen előnyös együttműködést építhet ki például a tudomány és az oktatás területén,

szorosabbra fűzhetik gazdasági kapcsolataikat, és közösen léphetnek fel nemzetközi szervezetekben.

Idén ünnepelik a 25. évfordulóját a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!