Bevonult a börtönbe az egykori valóságshow-szereplő

VV Lóri
Vágólapra másolva!
Az egyik valóságshow-ból megismert Csodó Lóri megkezdte az 51 napos börtönbüntetését. Kedden reggel a családja kísérte el a fővárosi börtönhöz. Csoportos garázdaságért ítélte el a bíróság 240 óra közmunkára, amit nem dolgozott le, ezért kell most börtönbe mennie – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Csodó Lóri a 240 órából 39-et dolgozott. A büntetése tavaly decemberben lett jogerős, négyórányi közmunkát egy nap börtönre váltottak át.

– mondta a Blikknek a fiatal férfi, és hozzátette, csak attól tart, hogy bent lassan fog telni az idő. Szabadulása után szeretne majd mesélni arról, mit élt át a rácsok mögött.

VV Lóri Forrás: rtl.hu

Azt is mondta, már bánja,

hogy nem dolgozta le a közmunkát.

„Félbehagytam, de akkor annyi minden történt... Néhány hónapja azonban szerettem volna folytatni, mert beláttam, nincs más megoldás.

Akkor már azt mondták, felesleges, nem tudom ledolgozni év végéig. Majd néhány napja megküldték a határozatot, ami ellen nem lehetett fellebbezni"

– tette hozzá Lóri.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!