Visszatér a tavaszias időjárás

tél, napsütés, budapest
A jövő hétvégén sok helyen napközben 10 fok körüli hőmérsékletet is mérhetünk majd (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Csütörtök hajnalban egyes területeken még előfordulhat havas eső vagy zápor, napközben viszont már nyoma sem lesz a télies időjárásnak. Egyre melegebb napok jönnek, hétvégén 12 Celsius-fok is lehet - írja a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Csütörtök: Hajnalban még előfordul havas eső, vagy zápor, de reggeltől már sok napsütésre számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik, hidegfronti hatás várható. Reggel fagypont körül, délután 7 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek: A többórás napsütést napközben átmeneti felhősödés zavarja,

elszórtan zápor is előfordul.

Az északnyugati szél ismét erőre kap. A csúcsérték 9°C körül valószínű.

Egyre erősebb lesz a nappali felmelegedés: hosszú távon marad a 10-12 fok körüli maximum. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szombat: Változóan felhős, száraz időre van kilátás. A délnyugati szél napközben fokozatosan megélénkül. 7 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

Vasárnap: Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, ám csapadék csak elszórtan fordulhat elő. Estig a nyugati szelet kísérik élénk lökések, majd

erős északnyugati szél várható késő estétől.

11-12 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Hétfő: A nagy területen viharossá fokozódó északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, kisüt a nap. Inkább csak a reggeli órákig alakul ki záporeső. Marad a 10-12 fok körüli maximum.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!