Amikor eloltottuk a tüzet, a válság tanulságait mindenkinek le kell vonni

Branko Milanovič neves gazdasági egyenlőtlenségeket kutató közgazdász a Foreign Affairs online kiadásában minap közölt írásában arra figyelmeztet, hogy a jelen koronavírus-válság legnagyobb veszélye a társadalmak dezintegrációjának lehetősége. Szerinte a fő veszélyforrás a bizonytalanság, hogy a válságot kiváltó ok természetéből adódóan semmit sem tudunk arról, mennyi ideig fog tartani ez az állapot. Ebben a helyzetben a gazdaságpolitika feladata mindent megtenni annak érdekében, hogy csökkentse azon személyek számát, akik számára munka-, vagyon- és reményvesztést okoz a válság, és akik ennek következtében könnyen azok ellen fordíthatóak, akik a felszínen maradnak.  

Szakáli István Loránd Forrás: --

Amikor a világjárvány következtében kialakuló gazdasági válságról beszélünk, abban minden elemző egyetért, hogy most valami teljesen új jelenséggel állunk szemben, amely eltér a gazdaság belső természetéből fakadó korábbi válságoktól. Egyszerre állunk szembe kínálati és keresleti sokkal. Amikor mindenkit arra intenek, hogy önmaga és családja egészségének megőrzése érdekében maradjon otthon, és ezért a termelőmunka, vagy az utazási korlátozások miatt a beszállítói láncok szakadoznak, a turizmus leáll, olyankor meglehetősen keveset számítanak az alacsony kamatok, vagy a csökkenő szállodai szobaárak. Ettől sem a termelési láncok, sem a termelés, sem pedig a kereslet nem áll helyre, amíg a járványveszély meg nem szűnik. Az pedig, hogy a válságot kiváltó ok megszűnését követően milyen gyorsan áll helyre a gazdaság, elsősorban attól függ, hogy milyen állapotban lesznek akkor a gazdaság szereplői. A cégek és a munkavállalók.

A gazdaságpolitika lépéskényszerben van, és nemcsak jó intézkedéseket kell hoznia, hanem azokat gyorsan is kell meglépnie. Mindezt úgy, hogy arról senkinek sincs fogalma, hogy azon túl, amit most látni enged, mit tartogat még a járvány. Ez az a válság, amire tisztességben megőszült bölcs szakemberek is azt mondják, ilyet még mi sem láttunk, pedig sok mindent megéltünk.

A mostani válság annak komplexitásában, egészségügyi, gazdasági, oktatási, vészhelyzetkezelési összefüggéseiben olyan helyzetet teremt, ami minden ma élő generáció és szakma számára teljesen új, sosem tapasztalt kihívást jelent.

Kihívás az idősebb generációk számára, akik nem értik meg, miért kényszerülnek bezárva élni, pedig „kint nem is lőnek", a gyerekek nem járnak iskolába, és a pedagógusokkal együtt rohamtempóban álnak át a digitális oktatásra. Hatalmas a nyomás a bolti eladókon, logisztikai szakembereken, rendfenntartó szerveken és talán a legnagyobb az egészségügyi dolgozókon, orvosokon, nővéreken, mentősökön, akik szintén sok mindent láttak már korábban, de ehhez foghatót biztosan nem.

Ilyen veszélyes, összetett és bizonytalan állapotok között kell a politikának a cselekvőképességét megőriznie, a gazdaságpolitikusoknak pedig meghozni a szükséges, a veszteségeket csökkenteni képes intézkedéseket. Hogy melyek a legelső és legfontosabb lépések, arról ízelítőt kaphattunk az elmúlt napokban. A különböző kormányok gazdaságmentő csomagjairól sorra érkeztek a bejelentések. Legnagyobb szabású és összegkeretű intézkedésekről szóló hírek Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból jöttek. Az USA esetében ez nem meglepő, hatalmas költségvetési összegeket pumpáltak a legutóbbi válság idején is a gazdaságukba, aminek meg is lett az eredménye, a gyors kilábalás. Azonban amit a britek esetében látunk, az még egy évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Az intézkedések összege meghaladja a GDP 15 százalékát, ami magától értetődően többszörösére emeli a 2019-ben 2 százalék körüli költségvetési hiányt, és nagyot dob az államadósságon is. Ezt azért tehetik meg, mert már nem tagjai az EU-nak, és nem kötötte őket a maastrichti deficitre vonatkozó kritérium. A magyar Költségvetési Tanács brit megfelelőjének elnöke, Robert Chote kijelentette „ez most olyan, mint egy háború, nincs idő az államadósság növekedésével foglalkozni".

Forrás: DDC

Az egyre nehezebb helyzetben lévő EU-s tagországok is sorra jelentették be intézkedéseiket, azonban ezek lényegesen óvatosabbak, az előbbiekhez képest nagyságrendileg kisebb összegűek voltak. A pillanatnyilag legnagyobb bajban lévő Olaszország, ahhoz képest, hogy gazdasága közel húsz éve stagnál, most pedig szinte az egész gazdasága leállt, egy félénknek tűnő 25 milliárd eurós csomagot jelentett be, de az esetükben már ez is a 3 százalékos maastrichti kritérium meghaladását jelenti.

Az EU-s országokra kötelező érvényű, szigorú költségvetési szabályok éveken keresztül alacsony szinten tartották a gazdasági növekedést és a belső keresletet, gyengítve ezáltal ezen országok költségvetésének mozgásterét válság idején.

Angela Merkel kancellárasszony tíz évvel ezelőtt, az eurózóna válságának közepén – amit elsősorban Görögország pénzügyi megroppanása idézett elő – tette meg elhíresült kijelentését „a pénzügyi szabályoknak nem a gyengék, hanem az erősek igényeire kell irányulniuk". Ez egy igen éles üzenet volt az Unió legnagyobb gazdaságának vezetője részéről, ami semmi jót nem ígért a gyengébbeknek. Ahogy azt egy tavalyi CEP (Európai Politikák Központja) tanulmány bemutatta, az euró bevezetésének nyertesei egyértelműen a németek és kisebb mértékben a hollandok, a többiek ezzel csak veszítettek. A németek doktriner módon ragaszkodtak ezekhez a szabályokhoz, mert ezáltal látták biztosíthatónak az eurózóna működést és a szorosabb integráció felé vezető utat.

Az EU szintjén egy 37 milliárd euró, korábban tagországoknak megítélt kohéziós forrás koronavírus elleni védekezésre való átcsoportosításának lehetőségéről szóló döntés született. Ezzel a lehetőséggel azonban csak azok tudtak élni, akik korábban ezt az összeget nem voltak képesek felhasználni, vagy lekötni. Magyarország például le tudta, ezért ez számunkra valós segítséget nem jelentett. Európai szinten a fordulatot minden bizonnyal a március 13-án bejelentett, 500 milliárd eurót is meghaladó, a GDP 13 százalékát kitevő német gazdasági mentőcsomag meghirdetése jelentette. Annak, hogy már a németek számára sem prioritás a szigorú pénzügyi szabályok betartása, egyenes következménye lehetett az Európai Bizottság pénteki bejelentése, hogy a Tanács számára javasolja ezek felfüggesztését. Ez azt eredményezi, hogy

immár az EU-s kormányok számára is nyitva áll a lehetőség, hogy szankciók nélkül, annyi pénzt öntsenek a gazdaságba, amennyit szükségesnek látnak.

Természetesen ennek az árát valamikor meg kell majd fizetni, de a mostani helyzet megköveteli, hogy ezen csak azt követően gondolkozzanak „miután a lángokat megfékezték, a tüzet eloltották".
Egyelőre csupán bizakodni tudunk abban, hogy a világjárványt sikerül minél előbb megfékezni, és elindulhat a válságból való kilábalás. Akár csak egy háborús csata után, akkor lesz itt az ideje, hogy számba vegyük a veszteségeket, és felmérjük mi és ki maradt meg, miből építhetjük újra életünket, világunkat. Hogy az új világ milyen is lesz, arról egyelőre igen csak keveset tudunk, de annyi biztos, hogy nem lesz ugyanolyan, mint a régi. Akaratunk ellenére, lehetőség lesz sok mindent átgondolni, és akkor követnénk el hibát, ha a tanulságokat nem vonnánk le. Márpedig tanulságok lesznek, és már vannak tucatszám.

Nagy kérdés, hogy folytatódhat-e a globalizáció abban a formában és ütemben, amihez hozzászoktunk, és ami rendkívül sérülékennyé tette az egész világot nemcsak gazdasági, hanem közegészségügyi szempontból is. Nemcsak a globalizáció, hanem a politikai vezetők, kormányok és az EU is vizsgázik.

Mérlegre kell tenni, hogy amikor a legnagyobb szükség volt rá, ki volt képes gyorsan, határozottan és hatékonyan cselekedni, és ha kell, a másiknak is segíteni. Az EU szempontjából egyáltalán nem biztató jel, hogy egy március 15-én megjelent közvélemény-kutatás szerint az olaszok 88 százaléka szerint az EU nem segítette az országukat a járvány leküzdésében, miközben 67 százalékkal szemben, csupán 21 százalékuk gondolja úgy, hogy Olaszország számára előnyös az uniós tagság. Az EU-s pénzügyi szabályok felfüggesztése ugyanakkor annak az egyik első jele lehet, hogy talán Brüsszelben és Berlinben is megértették, hogy egy doktriner szabályok által gúzsba kötött Unió nem életképes, új és rugalmasabb keretekre és egy, az eddiginél sokkal szolidárisabb Európára van igény.

Szerző: Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza