A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg a robbanás keletkezési okának és körülményeinek vizsgálatát.
Arra jutottak, hogy a robbanás keletkezési helyén, egy harmadik emeleti lakás konyhájában tartózkodó két férfi
egy hatástalanítottnak vélt II. világháborús gránátot izzított a gáztűzhelyen,
amikor bekövetkezett a detonáció.
A két férfit könnyű sérüléssel látták el a mentők.
A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt r
égi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, második világháborús relikviákat, amelyekből a két férfi emléktárgyakat készített.
Ezek már vizsgálja tűzszerész-, illetve fegyverszakértő.
A lefoglalt eszközöket a két gyűjtőszenvedélyű férfi előzőleg hatástalanítottként szerezte be, vásárolta meg, majd azokból különböző emléktárgyakat készített. Velük szemben
robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés
megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a felrobbant II. világháborús gránátot egy kókai férfitől vették, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével március 9-én reggel elfogtak az otthonában és a kapitányságra vittek. Kihallgatásával egy időben kókai házában megkezdődött a helyszíni szemle és a kutatás.