Szijjártó Péter elmondta, hogy az általános ügyek tanácsán az a döntés született, hogy egyetértés van a tagországok között abban, hogy meg lehet kezdeni a csatlakozási tárgyalást Albániával és Észak-Macedóniával.
Ebből a sikerből alaposan kivettük, mi magyarok is a részünket.
Hosszú évek óta nyújtunk konkrét segítséget a nyugat-balkáni országoknak – tette hozzá. Várhelyi Olivér terjesztette elő azt a bővítési módszert, amit el is fogadott az általános ügyek tanácsa – mondta Szijjártó.
A tárgyalási fejezeteket témakörönként nyitják majd meg, ez pedig felgyorsíthatja a folyamatot.
Mindkét ország készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A mostani nehéz körülmények között egy sikerre van szüksége az uniónak – mondta a miniszter. Szijjártó emlékeztetett arra is, hogy a Nyugat-Balkánon már több nagyhatalom megjelent, és most végre lépett a közösség. A nyugat-balkáni integráció révén a térségbeli migrációt is meg lehet állítani. Fontos, hogy sem a szerb, sem a montenegrói uniós csatlakozási folyamat se lassuljon le - mondta a miniszter.
Szijjártó Péter a koronavírus gazdasági hatásáról azt mondta, hogy
olyan rendelettervezet készül a minisztériumban, ami kihasználja majd azt az uniós lehetőséget, ami gyengébb szabályokat engedélyez a cégek állami támogatása esetében.
A vállalatoknak olyan támogatásokat kell adni, ami további beruházásra ösztönzi őket - tette hozzá.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben meghozott döntéseken életek múltak, és így lesz a jövőben is. Éppen ezért fontos, hogy a kormány a lehető leggyorsabban tudjon dönteni, és ezért van szükség a veszélyhelyzet meghosszabbítására.