Életfogytiglant kértek a csomagtartóba rejtett prostituált gyilkosára

VÁDEMELÉS AZ ÁLDOZATÁT GÉPKOCSIJA CSOMAGTARTÓJÁBAN REJTEGETŐ FÉRFI ELLEN 
Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért az ügyészség arra a férfira, aki a vádirat szerint előbb megölt egy prostituáltat, és elvette a pénzét, majd pár nap múlva egy buti
ezzel a késsel gyilkolt a férfi
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az ellen a mátészalkai férfi ellen, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerint 2018-ban megölt egy prostituáltat, pár nappal később pedig egy rablás során életveszélyesen megsebesített egy bolti eladót.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint az akkor 41 éves férfi 2017 elején munkanélküli lett, anyagi gondjai támadtak. Ezt eltitkolta a vele élő édesapja elől. Úgy tett, mintha lenne munkája, mindennap elindult otthonról. Beült az autójába és autózott, vagy olvasgatott,

de több prostituált szolgáltatását is igénybe vette.

2018. november 16-án az egyik kisvárdai áruház parkolójában felajánlkozott neki egy fiatal nő. Beült az autójába, akit egy közeli földútra vitt a férfi. Itt aztán "a szolgáltatás közben" eddig tisztázatlan okból összevesztek egymással. A férfi magához vette az autó ajtajában tárolt, 20 centis pengéjű konyhakést, amivel

többször mellkason és fejen szúrta a nőt, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A férfi elvette a nő pénzét, majd

a holttestet fóliába csomagolta és betette a csomagtartóba.

A rendőrség tíz nap múlva találta meg az áldozatot az autóban.

Ezzel késsel ölte meg a fiatal nőt a mátészalkai férfi Forrás: Police.hu

A történet ezzel nem ért véget. Ahogy korábban megírtuk, 2018. november 22-én, délben, a férfi az egyik nyíregyházi ruházati butikba ment, hogy pénzt szerezzen.

"Vásárlási szándékot színlelt, így érte el, hogy a boltban eladóként dolgozó nő a pénztárgépbe beüsse a termékek árát. Eközben a sértetthez lépett, és

- olvasható az ügyészség közelményében.

ezzel a pisztollyal támadt nyíregyházi áldozatára a vádlott Forrás: Police.hu

A férfi ráült a földön fekvő áldozatára, aztán a pisztolyt a fejéhez szorította. Elővette a korábban is használt kését, amellyel

többször megszúrta a sértett hasát, combját.

Ekkor ért a bolt elé egy férfi, aki a kirakatot verve elriasztotta a férfit, aki úgy menekült el, hogy pénzt végül nem vitt magával. Az eladónő életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg,

sérülései így is két hónap alatt gyógyultak.

A férfit a rendőrök másnap a lakásán fogták el és őrizetbe vették, azóta is letartóztatás alatt áll.

Az ügyészség nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, kifosztás és lőfegyverrel visszaéléssel vádolja a férfit, akivel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy legkorábban harmincöt év múlva vizsgálja meg a bíróság azt, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátható-e.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!