Megpróbált párjával leállítani egy verekedést, később majdnem megölték

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Két éve egy pilisi söröző előtt került vitába két férfi, majd verekedni kezdtek, amibe a támadó barátai is beszálltak. Amikor egy pár megpróbálta leállítani a verekedőket, nem sikerült nekik. Utána, az egyik támadó mellkason szúrta a pár férfi tagját.
Vágólapra másolva!

2018. április 21-én éjjel, egy pilisi söröző előtt az egyik férfi belekötött egy 31 éves ismeretlenbe, aki a hely előtt ivott. Veszekedni kezdtek, majd

eldurvult a vita és néhány ökölcsapás után lefejelte a 31 éves férfit, majd a bántalmazásába, bekapcsolódott a kötözködő férfi két barátja,

egy 17 és egy 19 éves férfi. A verekedőket sikertelenül próbálta leállítai egy 35 éves gyömrői férfi és a barátnője. Ezután,

amikor a pár hazafelé tartott, a 19 éves férfi a semmiből eléjük ugrott és mellkason szúrta a 35 éves férfit,

majd elszaladt a helyszínről.

illusztráció Forrás: Pixabay.com

A megvert 31 éves férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, a 35 éves férfinél a szúrás miatt részleges légmell alakult ki és életveszélyes állapotba került.

Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint nagyobb erejű szúrás halálos kimenetelű is lehetett volna.

illusztráció Forrás: police.hu

A rendőrök rövid idő alatt elfogták a három férfit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!