Érdekes recept a Süteménykönyvből a Blaha-fánk.
A fánk elterjedéséről két legenda él a köztudatban. Az első szerint a fánkot a franciáknak köszönhetjük. Marie Antoinette, XVI. Lajos király hitvese karnevál idején megszökött egy udvari álarcosbálról, elvegyült a nép körében, és egy mézeskalácsostól édes süteményt vásárolt. Annyira ízlett neki, hogy elkérte a receptet, és a fánkot attól kezdve a királyi udvarban is sütötték. Igaz, nem sokáig, mert az uralkodót és édesszájú hitvesét nemsokára lenyakazták.
A másik történet szerint a fánk osztrák jövevény. Élt Bécs városában egy kitűnő pék, bizonyos Krapfen. Midőn az Úr 1690-ben magához rendelte, felesége, Krapfen Cecilia vitte tovább az üzletet. Ő sütötte a legfinomabb kenyeret. Egy nap a kenyér nem készült el időben, mire Cecilia asszony dühében tenyérnyi sületlen tésztát vágott az egyik sorban állóhoz. A vevő elugrott, a tészta a serpenyőben landolt és a zsírban pillanatok alatt szép aranysárgára sült. Így született volna az első fánk, amit aztán Krapfen asszony megtöltött baracklekvárral.
Mindkét történet mese. Mert ha az a csigaformájú sütemény, ami II. Ramszesz fáraó sírjának domborművén látható, nem is fánk, és az ókori római étkezések klasszikus tejben áztatott édessége sem az, amiről Apicius beszél a világ legrégibb szakácskönyvében, azért a francia Marmoutier apátságban a középkorban már biztosan sütöttek fánkot. Ez volt a paix de nonne (apácasóhaj), amit kiejtve félreértettek és pet de nonne-nak (apácafingocskának) neveztek, bár a finnyásabbak költői cédulákat aggattak rá, úgy mint szellőfánk, selyemsutty, apácaszellő. Simai Kristóf piarista szótáríró 1795-ös szakácskönyvében nevén nevezte a furfangos süteményt, és receptjét is hibátlanul adta meg.
A fánk első magyar neve mégis inkább pánkó lehetett, az erdélyi szász Pfannkuchen szóból. Csokonai kráflinak szólította, Mikszáth herőcének, de gyakori a pampuska, huppancs, lapótya, hólapta, siska elnevezés is. Fánktésztából készül a kürtőskalács is, Móricz Zsigmond nem véletlenül nevezi dorongfánknak. A pánkót Wecker János Jakab orvos (a 16. századi Szakácstudományban) gyógyításra is használta, szerinte a csörögepép remekül beválik bélhurut ellen.
Blaha Lujzáról viszont egy teljesen más fánkot neveztek el, amelyet a nemzet csalogánya Szabadkán tanult az urától. Blaha János karmesternek így nemcsak a zenei kiképzést, hanem egy remek édességet is köszönhetünk. Ez a krémes-csokoládés változat olyan hírnévre vergődött, hogy Erzsébet királynő a receptért meglátogatta a dívát gödöllői otthonában. A színésznő azonban nem tartózkodott odahaza, így a házvezetőnő társalgott Sisivel.
Bergmann Ernő receptje
Hozzávalók a tésztához:
10 adaghoz:
150 g vaj
150 g liszt
80 g őrölt mandula
80 g porcukor
Hozzávalók a krémhez:
250 g vaj
180 g porcukor
20 g vaníliás cukor
2 db tojássárgája
csokoládé a bevonathoz
Elkészítése:
1. A vajat, lisztet, cukrot, őrölt mandulát gyorsan összedolgozzuk. Ha nem áll össze, 1-2 evőkanál tejfölt adunk hozzá. 30 percig pihentetjük hideg helyen, aztán fél cm vastagságúra kinyújtjuk. Közepes pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, szellősen sütőpapírra helyezzük. 180 °C-os sütőben körülbelül 15 perc alatt aranybarnára sütjük.
2. A tojássárgáját a cukrokkal és egy csipet sóval gőz felett habosra keverjük, majd hagyjuk langyosra hűlni. A puha vajat kihabosítjuk, hozzáadjuk a sárgájás krémet. Három-három darab kisült tésztát összeragasztunk a krémmel. Mielőtt bevonnánk a csokoládéval, hűtőbe tesszük, hogy könnyebben dolgozhassunk vele.