Süssünk süteményeket otthon! - Így készül a Gundel-palacsinta

Gundel-palacsinta
Vágólapra másolva!
Maradj otthon, ez most a legfontosabb tanács mindenkinek. Sok más elfoglaltság mellett a folyamatos otthoni létet azzal is hasznossá lehet tenni, hogyha sütögetünk - például süteményeket. A Magyar Konyha áprilisi száma Süteménykönyv melléklettel jelent meg. Innen vettük a Gundel-palacsinta receptjét.
Vágólapra másolva!

Érdekes recept a Süteménykönyvből a Gundel-palacsinta.

A betiltott Márai

A Gundel-palacsintát mindenki ismeri, pedig feltehetően nem is a Gundelek kreációja. Egy közkeletű történet szerint a legendás palacsinta receptjét Márai Sándor felesége, Matzner Lola diktálta le a Gundel étterem valamelyik szakácsának. Márai Sándor Kaland című színművét 1940. október 16-án mutatta be a Nemzeti Kamaraszínház: a főbb szerepeket Tőkés Anna, Rajnai Gábor, Makay Margit és Jávor Pál alakította. A banketten – amit a Gundel étteremben rendeztek – Lola palacsintája volt a szenzáció.
Matzner Ilona az 1920-as években kezdett el recepteket gyűjteni. Márai maga ír 1969-es Naplójában L (azaz Lola) „kézírásos, rongyolt fedelű füzetéről", amelybe sokan beleírtak: édesanyja, anyósa, Vilma nevű barátnője. Hogyan kell pogácsát sütni, az olcsó linzer receptje. „Különös, nyugtalanító olvasmány" – írja Márai. Hiszen a linzerhez nemcsak tojás kell, liszt, mandula, hanem egy konyha is, ahol megsütik, a konyhához otthon, ahol a család él, ez mind kell ahhoz, hogy a recept valóság legyen.
Lola receptkönyve egyelőre nem publikus. Vajon szerepel-e benne a legendás palacsinta? Mert Gundel Károly Kis magyar szakácskönyvének 1934 és 37 között megjelent angol, német, francia, magyar nyelvű kiadásaiban nem található. Van káposztás, diós, túrós, lekváros, de Gundel-palacsinta nincs. Pedig szerepel a kötetben számos Gundel-kreáció, például balatoni fogas vagy borjúborda Gundel módra. Nem olvasható a híres desszert Magyar Elek 1935-ben kiadott ezer új receptjében sem, pedig Gundel Károly többször együtt zsűrizett az Ínyesmesterrel. És nem találjuk a híres édességet a korszak egyetlen más szakácskönyvében sem.
Mert nem létezett. A nagy sikerű bankett után Gundel Károly tökéletesíthette a receptet és felvette az étlapra Márai-palacsinta néven. Aztán 1948. augusztus 31-én Márai emigrált és palacsintája éppúgy lekerült a műsorról, mint színdarabjai. Az ötvenes években Gundel Károly igazán nem tarthatta a desszertet Márai-palacsinta néven az étlapon. A Gundel-palacsinta Rákóczi János Konyhaművészet című könyvében tűnik fel először 1964-ben. Leírása eléggé szegényes. „Gundel-palacsinta: lásd a diós palacsintát, azzal a különbséggel, hogy a diótöltelékbe 5 dkg mazsolát is keverünk, és kevés rummal ízesítjük, majd tálaláskor leöntjük rummal ízesített csokoládémártással."

Gundel-palacsinta Forrás: Magyar Konyha

Gundel-palacsinta

Litauszki Zsolt receptje

Hozzávalók a töltelékhez:
75 g darált dió
75 g durvára tört dió
1 db citrom
100 g mazsola
1 db narancs
60 g cukor
rum
60 g víz
1 g vanília (kikapart magból)
5 g őrölt fahéj

Hozzávalók a palacsintatésztához:
1 db tojás
2 g cukor
100 g liszt
1 dl tej

1 dl szódavíz
1 dl olaj

Hozzávalók a csokoládéöntethez:
150 g étcsokoládé
2 dl tejszín

Elkészítése:
1. A vizet a cukorral, mazsolával, fahéjjal, a citrom és a narancs reszelt héjával felforraljuk, majd az összekevert diót leforrázzuk vele. Félretesszük, amíg a palacsinta elkészül.
2. A tojást a cukorral, liszttel, tejjel és egy csipet sóval csomómentesre keverjük, majd a vízzel lassan felhígítjuk. Hagyjuk állni a tésztát fél óráig, majd kisütjük.
3. Az étcsokoládét egy üstben vízgőz felett megolvasztjuk, és hozzákeverjük a felforralt tejszínt. A palacsintákat egy nagy kanál töltelékkel betöltjük, és leöntjük a forró csokoládéöntettel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!