Tömeg és zsúfoltság tapasztalható járvány idején a miskolci buszokon - fotók

Vágólapra másolva!
Alig férnek fel az emberek a helyi járatú buszokra, néhány tömegközlekedési eszköz annyira tele van a koronavírus-világjárvány ellenére is Miskolcon. A szakemberek által kért 1,5-2 méteres távolságot képtelenség betartani, annyi az utas, ez pedig rendkívül fertőzésveszélyes. A miskolci helyzet olyan szinten vált tarthatatlanná, hogy már egy nemzetközi hírügynökségnek, a V4NA-nak is feltűnt. A város balliberális polgármestere, Veres Pál erről a problémáról egyáltalán nem beszél, de ironikus módon a közösségi oldalán az 1,5-2 méteres társadalmi távolság megtartásáról posztol.
Vágólapra másolva!

Állóhely is alig van sok helyi buszon, emiatt panaszkodott az északkelet-magyarországi Miskolc városának egyik lakója a PestiSrácoknak, aki erről fotót is küldött a hírportálnak.

Ezen jól látszik, hogy

a világjárvány miatti veszélyhelyzet idején tömeg verődött össze az egyik buszmegállóban, amikor megérkezett a busz.

Miskolc Forrás: PestiSrácok.hu-V4NA

Egy másik képen pedig az látható, hogy

annyian vannak az egyik hajnali, többségében gyári munkásokat szállító tömegközlekedési eszközön, hogy állóhelyet is alig találni.

Az emberek egymáshoz nagyon közel, néhány centiméterre állnak, amely tovább növeli a fertőzésveszélyt.

Miskolc Forrás: PestiSrácok.hu-V4NA

A tarthatatlanná vált helyzet már a londoni székhelyű V4NA nemzetközi hírügynökségnek is feltűnt.

A miskolciak körében óriási felháborodást váltott ki a dolog, amelynek hatására a város balliberális vezetése több közleményt is kiadott már, azt ígérve, hogy megoldják a problémát, ennek ellenére az tapasztalható, hogy

még mindig tömött buszokon, villamosokon szoronganak azok, akik nem tudnak otthonról dolgozni és kénytelenek bejárni a munkahelyükre.

A túlzsúfolt tömegközlekedési eszközökről Miskolc balliberális polgármestere, Veres Pál egyáltalán nem számolt be a közösségi oldalán, ehelyett több alkalommal is arról posztolt, hogy

mindenki tartsa be az 1,5-2 méteres társadalmi távolságot, ami épp az általa vezetett (?) város buszain nem lehetséges.

A tarthatatlan helyzetről a Facebookon képek keringenek, egy hozzászóló a felháborodását fejezte ki amiatt, hogy

a fertőzésveszély ellenére továbbra is kifizettetik velük a 7000 forintos bérlet árát, egy másik kommentelő szerint pedig májustól 7700 forintra fogják ezt emelni,

dacára a tomboló világjárványnak.

Forrás: FACEBOOK
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!