Gyűlöletkeltésre alkalmasak Klaus Iohannis nyilatkozatai

IOHANNIS, Klaus
Klaus Iohannis, román államfő .
Vágólapra másolva!
Kifejezetten alkalmasak a gyűlöletkeltésre Klaus Iohannis román államelnök magyarságot érintő közelmúltbeli kijelentései - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottságában. A testület egyhangúlag állásfoglalást fogadott el, amelyben rögzítették, hogy elítélik a román államelnök kisebbségellenes nyilatkozatait, és egyértelműen elkötelezték magukat az autonómia intézménye mellett.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente kiemelte: szász (német) kisebbségi származása okán mindenki reménykedve tekintett Iohannis elnöksége elé, a romániai magyar kisebbség első és második körben is jelentős számban szavazott rá.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 11-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Felidézte a román államelnök közelmúltbeli nyilatkozatait, amelyekben

a Szociáldemokrata Pártot Erdély magyaroknak történő átjátszásával vádolta meg, miközben a román kormány hősies harcot folytat a koronavírus ellen.

Megjegyezte, hogy mindeközben a politikus magyarul köszöntötte a szociáldemokratákat.

Klaus Iohannis álláspontja alapján,

Magyar Levente összegzése szerint

Kitért arra a román „hagyományra" is, hogy ha baj van, akkor a magyar kártya mindig alkalmas, hogy a közvélemény figyelmét elterelje a valós problémákról.

Arra lehet számítani, hogy Romániának nagyon komoly gondjai lesznek már idén nyáron - jegyezte meg a külügyi államtitkár. Rossz előjelnek nevezte az elkövetkező hónapokra a történteket.

- mondta.

Klaus Iohannis román államfő Forrás: MTI/EPA/Román elnökség/Dragos Asaftei

Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnök jelezte: egy román bizottság is napirendre veszi a kérdést, a szociáldemokraták támogatásával, előreláthatólag a jövő héten. A bizottsági elnök sajnálatának adott hangot, hogy az elmúlt évek pozitív eredményei egy ilyen vihar áldozatává esnek. Úgy látta:

- fogalmazott Németh Zsolt, aki szerint a történtek azt a kockázatot hordozzák magukban, hogy a kisebbségek helyzetében a mostani status quóról hátrányos elmozdulás várható.

Kitért arra is, hogy (a 2019-ben újraválasztott)

Iohannis semmilyen érdemi, alkotmányos eredményt nem tud felmutatni.

Megjegyezte: Románia nagyon érzékenyen követi, hogy Magyarország mikor kerül nemzetközi nyomás alá.

Zsigmond Barna (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy az első nyilatkozata után Iohannis rátett még egy lapáttal, és megerősítette az először elmondottakat. Arra volt kíváncsi, milyen lépések várhatóak?

Nacsa Lőrinc (KDNP) előre kitervelt kampányfogásnak nevezte a történteket, ami értékelése szerint külön súlyosbító körülmény.

- mutatott rá.

Juhász Hajnalka (KDNP) Románia nemzetközi kötelezettségeire hívta fel a figyelmet. Szomorúnak nevezte, hogy

Magyar Levente válaszában elmondta: pontosan látja mindenki, mi történik, de nem szólalnak meg, mert az a hagyomány, hogy „hagyják főni" a problémákat.

Az államtitkár az Európa Tanács hallgatását az egyik leggyalázatosabbnak tartotta az ügyben.

Megjegyezte: a járványkezeléssel összefüggésben voltak kedvező momentumok, de az a benyomása, hogy

Nem bonyolódtak levelezésbe a román külügyi tárcával ez ügyben, megszólalt a kormányfő és a külügyminiszter egyaránt - jelezte további felvetésre. Szerinte a korábbi esetekkel összefüggő jelenségről van szó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!