Miért így, miért most? Mit árulnak el a George Floyd-tüntetések Amerikáról, és mi vár Európára?

Fűrész Gábor a Századvég gazdaságkutató központ vezérigazgatója és Barthel-Rúzsa Zsolt a Századvég Kuratórium elnökhelyettese

Három válsággal kell megküzdenie egyszerre az Egyesült Államoknak, az Európai Unió belső feszültségeit pedig az amerikai példához hasonlóan a gazdasági és demográfiai egyensúlytalanság párhuzamos jelenléte okozza. Fűrész Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója és Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány ügyvezető elnökhelyettese adott interjút az Origónak.

Amerika a múlt héten lángokban állt, egy rendőri intézkedés következményei nyomán tüntetések és zavargások hulláma söpört végig a nagyvárosokon. Az új válságkörnyezetben ez vár Európára is?

Fűrész Gábor: Az Egyesült Államok ma történelmi léptékben is nehéz helyzetben van. Három válsággal kellene ugyanis egyszerre megküzdeniük: a koronavírus-pandémiával, a korlátozások bevezetése által gerjesztett gazdasági krízissel és a multietnikus társadalom, demográfiai egyensúlytalanságok következtében kialakult belső válságával. Ezek hatásai ma egymásra rakódnak.

A tüntetések és a zavargások értelmezése kapcsán érdemes azonban szétválasztani az amerikai társadalmi és politikai valóság különböző rétegeit.

Ha George Floyd halálát morális szempontból nézzük, megkerülhetetlen mindenki számára, aki látta a felvételt, annak embertelen, kegyetlen és nagy eséllyel rasszista karaktere. Ez az amerikai közvélemény szemében is vitán felül áll. A rendelkezésre álló közvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint az amerikai társadalom jelentős többsége elítéli az elkövetőt és egyetért a békés tiltakozókkal.
Véget érhetne ezzel a történet, hiszen az elkövetőket letartóztatták és felelősségre vonják. De jól láthatóan nem ért véget, sőt már a tiltakozások első hetében további erőszakba, fosztogatási hullámba és vandalizmusba torkollt.

A tiltakozások erőszakkal járó elemei mellett megjelentek a „Defund the police" jellegű politikai reformkövetelések, amelyek a rendőrség közösségi finanszírozásának megszüntetését tűzik ki célul. A közvélemény ezt nem támogatja ugyan, de bőven akad támogatója a tiltakozásokat szervező mozgalmak, NGO-k körében, sőt a demokrata párti politikában is.

Ilyen például az USA-ban közismert, szocialista nézeteket valló kongresszusi képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez.
A rendőri erőszak és az ellene való tiltakozás szimbólummá vált, ahogy a republikánus oldalon, az illegális migráció kapcsán, a Mexikóval közös határon épülő fal. Ez ugyanazon érem két oldala.
Március közepe óta 40 millióan jelentkeztek munkanélküli segélyre Amerikában, ami példa nélküli. A Kongresszus költségvetési hivatala jelenleg 5,6%-os recessziót vár az országban. Az elbocsátások az amerikai piacgazdaság jellemzői miatt fokozottan érintik az alacsonyabb státuszú, bevándorlókból álló társadalmi rétegeket.

Fűrész Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

A gazdasági válság olaj a tűzre. De érdemes észrevenni mögötte a társadalmi-demográfiai folyamatokat. Multietnikus társadalomként, az USA nem először él át ilyen időszakot. Mind konfliktusaiban, mind a politikai pozíciók vonatkozásában nagyon hasonló a jelenlegihez a 19. század vége, a 20. század első két évtizede. Erre egy fiatal brit demográfus, Eric Kaufmann nemrég megjelent könyve hívja fel a figyelmet („Whiteshift" címmel). Abban az időben is 14-15%-os volt az amerikai társadalom újonnan, egy generáción belül érkező bevándorló része. Ez most 45 millió fő, és újra jóval 10% felett van.

A migráció hatása esetében két fontos tényező van: az intenzitás, az újonnan érkezők beáramlásának sebessége és a diverzitás, azaz a kulturális távolság a célországban élők és az oda érkezők között.

Valójában a diverzitás jelenti a kisebb problémát. Az intenzitás, vagy a sokkszerű megjelenés váltja ki a széleskörű tiltakozást és a válságot.

A 19. század végének politikai dinamikája kísértetiesen hasonlít a jelenhez.

A liberális politikai mozgalmak, amelyek mögött a gyáripar munkaerő-igénye meghatározó tényezőként volt jelen, a migrációt támogatták és szövetséget kerestek az újonnan betelepültekkel. Az akkor magát „progresszívnak" nevező, de republikánusok által támogatott mozgalom pedig az Amerikában született, patrióta, vallásos munkás- és középosztály érdekeit jelenítette meg.

Gazdaságfilozófiájuk tradicionális baloldali (például trösztellenes) karakterű volt (támogatták mellette a nők szavazati jogának megadását), de követelték a migráció korlátozását.

A bevándorlás felgyorsult dinamikája abban az időben is nyílt konfliktusokhoz vezetett: a protestáns, népességarányosan hanyatló tendenciát mutató többség és az európai, alacsony státuszú gazdasági bevándorlók között. A konfliktusok vallási színezetben jelentek meg, nem nyílt etnikai karakterrel.

A migráció korlátozásának többségi követelése sem idegengyűlöletből eredt, ahogy ma sem. A 20. század népszerű kutatásainak eredményei az autoriter személyiségről, annak a rasszista, xenofób karakteréről egy kisebbség jellemzőit írják körül. A többség migrációkritikája mögött nem pszichológiai karakterjegyek, hanem – ahogy erre Kaufmann rámutat – demográfiai egyensúlytalanságok és hirtelen, sokkszerű társadalmi változások húzódnak meg.

Amerika problémáját nem önmagában annak multietnikus jellege okozza.

Az újonnan érkezettek beházasodása és asszimilációja révén idővel érzékelhetően megújul az amerikai nemzeti identitással rendelkező többség, kiegészül az újak gyermekeivel és unokáival.

A probléma gyökere a bevándorlás sebességében van, ami egzisztenciális félelmet és zavart kelt a társadalomban.

Ez a történelem során mindig így volt, ezért is megdöbbentő, miért nem próbálunk tanulni belőle.

És ebben a tekintetben mi vár Európára? Itt is jócskán vannak multietnikus társadalmak és az elmúlt évtizedek migrációs mozgásai is jelentősek.

Fűrész Gábor: Pontosan. Európa bevándorlást ösztönző országai hasonló konfliktusokkal néznek szembe, amit a gazdasági válság csak mélyít. Keveset beszélünk róla, de rendkívül fontos a helyzet teljes megértésében, milyen szerepet tölt be az adósság a gazdaságban. Franciaország, Olaszország, és általában a nyugat GDP-arányosan elképesztő méretű privát, azaz vállalati és háztartási, illetve államadósságon ül. Ami a 2008-as recessziót követően némileg mérséklődött, később azonban újra növekedésnek indult.

Az igazság pillanata ebben a tekintetben is közeleg. Ez az adósságtömeg nem finanszírozható, kreatív monetáris politika mellett sem a végletekig.

Magyarország helyzete e tekintetben jóval kedvezőbb. Adósságpozíciója inkább Németországra hasonlít és nem például a déli államokra.

A hazai jegybank politikájának köszönhetően ugyanis az ország külső, devizaadóssága drasztikusan csökkent 2010 után.

Ez az elmúlt években jellemző, mára ugyan mérséklődő exporttöblettel együtt nagyobb védettséget jelent.

Ugyancsak a német párhuzamot erősíti a bértámogatási rendszer itthoni bevezetése. A 2008-as világgazdasági válságban Dean Baker amerikai közgazdász elemzései szerint ezzel az eszközzel sikerült Németországnak féken tartania a munkanélküliség növekedését.

A koronavírus okozta gazdasági visszaesés kapcsán Brüsszel nehéz helyzetbe került. A centrumországok adóssághegyére egy újabb adóssághegyet építenének, ezúttal maga a közösség venne fel a piacról 750 milliárd eurónyi hitelt.

Az elképesztő adósságtömeg és annak finanszírozási igénye még alacsony kamatkörnyezetben is olyan nyomás a gazdaságon, ami állandósult, stagnáló gazdasági dinamikához vezet. Akinek komoly tartozásai vannak, az nem fektet be, nem épít, nem újít fel.

A ma divatkifejezéssé vált „pénznyomtatás" és a „helikopter-pénz" mint rövidtávú megoldás sem csodaszer, ugyanis a piacokat jellemző súlyos koncentráció, felvásárlások, monopóliumok következtében a fogyasztás egyre nagyobb része áramlik egyre kevesebb győztes vállalathoz, ez olyan új egyensúlytalanságot teremt, ami e cégek hatalmas készpénz- és megtakarításállományában, illetve tulajdonosaik nem visszaforgatott profitjában jelenik meg, miközben a gazdaságot élénkítő beruházások lassulnak.

A növekedés ösztönzése így végül újabb hitelfelvételt követel, ez pedig egy nem fenntartható spirális folyamat.

Barthel-Rúzsa Zsolt: Magyarország ma éppen az elmúlt évtizedet jellemző óvatos és adósságot leépítő gazdaságpolitikája miatt nem kerül a földrengés epicentrumába.

Nálunk a válság mérete kisebb, a kilábalás sebessége pedig gyorsabb lehet.

Látva azonban a vírus visszatérésének lehetőségét, illetve az európai adósságcsapda méretét, kifejezetten ezen problémák elemzésére és megoldások keresésére hoztunk létre egy önálló intézményt a Századvég-csoporton belül. A magyar gazdaság dinamikáját meg kell védeni.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány ügyvezető elnökhelyettese Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha már ezt említi, a Századvég naponta kap - ahogy mondani szokták - hideget-meleget a hazai politikában. Az előbbit kifejezetten az ellenzéki médiától vagy legutóbb a DK parlamenti képviselőjétől...

Fűrész Gábor: Igen, ez gyakran személyeskedés, vádaskodás vagy a konteózás formáját ölti. Nekünk azonban nem magukkal a szereplőkkel, hanem az általuk képviselt nézetekkel van vitánk.

Három dolgot javasolt Európának és Magyarországnak a politikai baloldal az elmúlt tíz évben: a migráció támogatását (a nyitott határok politikáját), Európai Egyesült Államokat és az általános, feltétel nélküli alapjövedelmet. Említhetnénk a klímaváltozás elleni küzdelmet is, de Magyarország azon kivételes országok közé tartozik, ahol társadalmi konszenzus alakult ki a globális felmelegedés elleni harc tekintetében.

Magyarország az elsők között van a világon, aki klímatörvényt fogadott el, azaz kőbe véste a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének célját.

Barthel-Rúzsa Zsolt: A feladat ennek ellenére nem egyszerű, mert egyfelől sokan okkal örülnek annak, milyen mértékben javultak a kibocsátási adatok, valamint a légszennyezettség mértéke az elmúlt három hónapban a világon, eközben azonban a gazdaság rövid leállásának ára az USA-ban a 40 millió munkanélküli, valamint a hatalmas jövedelemkiesés a családoknál és a vállalkozásoknál mindenhol.

Végig kell gondolnunk, hogyan tudunk karbonsemleges gazdaságra átállni, annak összeomlása nélkül.

A változásnak vannak racionális és morális szempontjai. Racionális, amennyiben a tudományos és technikai innováció az egyetlen észszerű civilizációs eszközünk a probléma megoldására. Morális pedig az, hogy miközben mindenki szerepet vállal a megoldásban, a terhek elosztása nem lehet igazságtalan. Nem lehet a választókkal kifizettetni mindent, és a nagyobb szennyezőknek nagyobb arányban kell terheket vállalniuk, az Európai Unióban is.

A baloldal által javasolt nyitott határok politikájának kockázatairól Amerika kapcsán volt szó, a jelenlegi változások azonban valóban az Európai Egyesült Államok irányába mutatnak? Valóban aközött van csak választásunk, hogy elfogadjuk ezt, vagy az unió szétesik?

Fűrész Gábor: Az Unió belső feszültségeit az amerikai példához hasonlóan a gazdasági és demográfiai egyensúlytalanság párhuzamos jelenléte okozza. Az eurozóna sokat elemzett felemás működése, és vele a déli országok adósságcsapdája az egyik elem, ez észak és dél vitáját erősíti. A másik elem pedig a főként Európán kívülről érkező gazdasági bevándorlás. Itt érdekházasság jött létre a globális gazdasági elit egy része, illetve a politikai baloldal progresszivizmusa között.

Ez a kör a nemzetállamok és nemzetállami demokráciák meghaladásában látja az irányt, méghozzá a szupranacionális szervezetek, bürokratikus struktúrák, fékek és ellensúlyok rendszere révén. Ez a minimumprogramjuk Európáról. A hosszú távú cél nyilván egy föderális állam.

Barthel-Rúzsa Zsolt: Történelmi értelemben

az EU ma inkább egy „birodalom",

még ha ez a kifejezés régiesen is cseng. Közös valutával, közös bürokráciával egy nem visszahívható, közvetlenül nem elszámoltatható establishment irányít egymástól nyelvi, etnikai értelemben is különböző területeket. Vannak szimbolikus értelemben demokratikus elemei, de működésében nem demokrácia.

A Századvég által a Kantar-Millward Brown közreműködésével készített Projekt27 uniós felméréseinek eredményei is arra utalnak, hogy

az Európai Egyesült Államok létrehozásának nincsenek meg a feltételei, nincs erős közös európai állampolgári identitás, sőt az uniós tagországok választói a nemzetállamok szuverenitásának növelését várják el a brüsszeli bürokrácia erősítésével szemben.

Tehát az előbb említett „minimálprogramnak" sincs meg a társadalmi támogatottsága.
Az Európai Egyesült Államok koncepciója nem új, nem az ikerválság megoldására dolgozták ki. Sokkal régebbi keletű. A gondolat első megjelenése a 17. századra tehető.

Fűrész Gábor: A politikai baloldal erre a koncepcióra támaszkodva ma azt mondja: bizonyos kérdéseket ki kell vonni a demokratikus vita hatálya alól. Ezeket jogi procedúrákkal kell helyettesíteni. Ezt szimbolizálja a nyitott határok és a migráció körül kialakult vita.

A jobboldal a nemzetek döntési jogát hangsúlyozza, a baloldal nemzetek feletti intézmények segítségével korlátozná a kérdést, azok beavatkozását követeli, emberi jogi érvekre hivatkozva.

A mi álláspontunk az, hogy a helyi, nemzetállami demokrácia, és vele a nemzeti önrendelkezés mozgásterét kell növelni, erre ösztönöznek a válságok is, amik azonnali és gyors beavatkozást követelnek. Az uniós bürokrácia rendkívül lassú. Jó példa erre a 2020-as helyzet. A gazdasági segítséget legkorábban 2021-től ígérik, az emberek azonban most veszítik el a munkájukat.
A velünk is kritikus baloldal demokratikus többséggel és nemzetekkel szembeni bizalmatlanságának nyilvánvaló 20. századi gyökerei vannak. Ezt a bizalmatlanságot ők a „populizmus" kritikájával fejezik ki. Mi úgy véljük, ez idejétmúlt.

Fűrész Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója és Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány ügyvezető elnökhelyettese Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy szabályosan megválasztott kormánynak kötelessége és érdeke is kiállni a többségi vélemény mellett. A nemzeti konzultációk, a döntések előtti közvélemény-kutatások ehhez járulnak hozzá két választás közötti időszakban.

Sokszor találkozunk azzal a kritikával, amely túlzónak és feleslegesnek tartja a döntések előkészítésében a közvélemény-kutatásokat. Valójában azonban ezek is a többségi demokrácia eszközei.

Egy vezető saját felelőssége tudatában dönthet a közvélemény akaratával szemben, de mindig ismernie kell azt. Különben az egész politikai improvizáció.

Barthel-Rúzsa Zsolt: Gyakori vita a magyar jobb- és baloldal között a média és véleményszabadság problémája. Ezt a vitát komolyan kell venni, mert alapvető kérdéseket érint. Igaz, szerintem sokan ebben is a múlt század szemüvegén keresztül nézik a problémát. Az internet előtti évtizedekben ugyanis valóban az államhatalom volt az egyetlen olyan releváns erő, amitől Európában félteni lehetett a média- és véleményszabadságot. Ez azonban csak a frekvenciaszűkösség korszakában igaz. Mára minden megváltozott. A digitális univerzumban az állam szerepe leértékelődött.

Az egyik terület, ahol a közeljövőben is kezdeményezni fogunk, az a globális digitális szolgáltatók kérdése. A Kínában működésbe lépő, úgynevezett „szociális kreditrendszer" példája megmutat egy lehetséges, disztópikus jövőt, ami Európát is elérheti.

A társadalom kommunikációs hálózatának működtetését, és a benne a szűkebben vett politikai nyilvánosság platformjait privatizáló szolgáltatók olyan befolyásra tesznek szert, ami felülírja a nemzetállamok szuverenitását.

Cenzúrázzák azokat a hangokat, ideértve a mérsékelt jobboldalt is, akivel nem értenek egyet. A médiapiacot is lerombolja ez a terjeszkedés, felszívja a hirdetőket, elinflálja az információt, óriási versenyelőnyre tesz szert azzal az adatvagyonnal, amit a felhasználókról ingyen szerez. A közösségi média ma az igazi ellenfele a véleményszabadságnak, nem az állam. Az állam béna kacsa az online térben.

Mi tesz a Századvég ebben az új környezetben?

Barthel-Rúzsa Zsolt: A Századvég közel 30 éve működik, ez azért lehetséges, mert munkájában, tevékenységében válaszokat tudott adni az aktuális politikai és társadalmi problémákra, képes volt a kihívásokra jól és gyorsan reagálni.

Miközben az elmúlt éveket meghatározó migrációs válság és szuverenitásvita hatásai velünk élnek, új problémák bukkantak fel a horizonton: a globális felmelegedés, a járványok, az új típusú gazdasági válság.

Ahogy a világban új politikai problémák jelennek meg, új válságjelenségek, úgy mi is próbálunk tanulni belőlük, megismerésükre új kutatási területeket hozunk létre, új kompetenciákat fejlesztünk ki. Erre példa a klímakérdés, de ilyen lesz a digitális média szabályozása, a techcenzúra elleni fellépés, és ilyen az új gazdasági válság elleni küzdelem is.