Kásler Miklós: Trianon rendkívül fájó seb

KÁSLER Miklós
Budapest, 2020. május 12. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. május 12-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Rendkívül fájó sebnek nevezte Trianont az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kásler Miklós a járvány elleni védekezés sikeréről és az őt ért támadásokról is beszélt.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós - aki a műsorban elmondta, hogy apai ágon erdélyi, székely származású, így a trianoni döntés családjukat is érintette - Trianont úgy látta, mint a szerencsétlen körülmények egybeesését. Sok oka volt, de "egyik sem volt elegendő ahhoz, hogy a Szent István-i birodalmat hét felé vágják és testidegen törzshöz csatolják az amputált végtagokat" - fogalmazott.

Budapest, 2020. május 12. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. május 12-én. MTI/Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

Arról is beszélt: a magyar történelemben voltak hasonló pillanatok, de

a nemzet minden reménytelen helyzetből "fel tudott tápászkodni".

Hozzátette: amit szétszaggatott a történelem, az a maga spontán módján összeállhat, ehhez szerinte egyetlenegy dolog kell, hogy minden Kárpát-medencében élő nemzet felismerje a sorsközösséget.

Át kell gondolni a finanszírozást

A miniszter beszélt a koronavírus-járványról is, amely szerinte

"markánsan megmutatta" nemcsak az egyes emberek jellemét vagy a pártok viszonyulásait, hanem a társadalom és a gazdaság működési rendjét,

illetve azt is, ami az egészségügyben korrigálandó, ami évtizedek alatt halmozódott fel, és nem sikerült a mai napig megoldani.

Az általános ellátások közé sorolta az alapellátást a megyei kórházakig. Elmondta, a népbetegségekkel, a keringési, a daganatos, a mozgásszervi megbetegedésekkel az országos intézetek mögötti hálózatok foglalkoznak.

A járványügy részeként beszélt a két országos intézetről, a Szent László Kórház infektológiájáról és a légzőszervi betegségekkel foglalkozó Korányi Intézetről. Közölte, ezek mögé is ki kell építeni a regionális központokat, hálózatot, és át kell gondolni a finanszírozást is.

Minden esetben kivizsgálta a panaszokat

Kásler Miklós fikcióknak nevezte, hogy rákos betegek a járvány ideje alatt nem kapták meg a szükséges kezelést. Hangsúlyozta:

a daganatos betegek közül mindenkit el kellett látni a járvány első percétől kezdve.

Az emlőrák szűrését, a mammográfiát lehet, hogy halasztották, de ennek nincs következménye - mondta.

A miniszter beszélt arról is, hogy a panaszokat minden esetben azonnal kivizsgáltatta, még akkor is, ha indokolatlan volt. Jogorvoslatot lehet kérni a betegjogi képviselőnél, a főigazgatónál vagy az egészségügyért felelős minisztériumban, de idáig egyetlenegy bejelentés sem érkezett - közölte. A népegészségügyi központban ismeretei szerint tizenhat panaszt tettek az elmúlt időszakban.

A tapasztalatnak hisznek, nem az ellenzéknek

Kásler Miklós szerint tényeken alapulnak azok a kijelentések, miszerint Magyarország - bármilyen összevetésben - a járványban kiválóan vizsgázott. Ezt megerősítik a nemzetközi szakmai írások is - közölte.

Az ellenzék szerinte azért támadja, mert megvallottan hívő és magyar ember.

Úgy fogalmazott: lehet keríteni szakmai támadásokat, kétségbe vonni múltját, onkológiai tevékenységét vagy emberi kvalitásait.

Hozzátette: huszonhat évig vezette az onkológiai intézetet, ott minden évben több mint hatszázezer ember fordult meg, aki a saját szemével láthatta és tapasztalhatta, hogyan folyik a munka. Ők pedig ennek a tapasztalatnak hisznek, nem az ellenzéknek - mondta Kásler Miklós.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!