Két férfi 2017-2018 között külföldiektől kicsalt pénzt akart tisztára mosni: feltörték lengyel, szlovák, svéd gazdasági társaságok levelezési rendszerét, hogy megismerjék a gazdasági eseményeiket. Ezután a társaságok képviselőinek megtévesztő e-mailt küldtek, amelyben a számlakövetelések utalását az egyik olyan gazdasági társaság számlájára kérték, amit az egyik férfi alapítottak.
Így összesen közel 100 millió forintnak megfelelő összeghez jutottak amerikai dollárban és euróban.
A Fejér Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás kísérlete és más bűncselekmények miatt elítélték a vádlottakat.
Az egyik három év börtönt, a másik két év börtönt kapott három évre felfüggesztve.
Az egyik vádlott esetében még tizenhat millió forintnyi vagyonelkobzást is elrendeltek. A vádlottak beismerő vallomást tettek, lemondtak a tárgyalásról, így ez a döntés jogerős.