Alapjogokért Központ: A pedofília büntetendő

Vágólapra másolva!
A gyermek az áldozat. A pedofil az elkövető, a gusztustalan bűnös, a deviáns. A pedofília pedig büntetendő. El a kezekkel a gyerekektől! Védjük meg a normalitást! Vegyük vissza a világunkat –  írta Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ. 
Vágólapra másolva!

2019-ben Révész Sándornak a hvg.hu-n jelent meg egy másik publicisztikája "Fölháborodás helyett" címmel. Ebben az érzékenyítés jellegzetes eszközével, "személyes történeteken" keresztül mutatja be, milyen nehéz, dilemmás is a sorsa korunk pedofiljainak, pederasztáinak – olvasható az Alapjogokért Központ legújabb bejegyzésében.

  • „A pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet. Mivel nem cselekmény. Hanem vágy. Gyerekekre irányuló szexuális vágy. Akarattól függetlenül kialakul és meg nem változtatható szexuális beállítottság. El tudja képzelni a heteroszexuális olvasó, hogyan az ő szexuális irányultságát valamilyen terápiával a saját nemére, avagy gyerekekre lehetne irányítani? Ne gondolja, hogy ez fordított irányban inkább lehetséges."
  • „Ha büntetnék valamennyi szexuális irányultságot, amelytől hajtva bűncselekményeket lehet elkövetni, akkor a társadalom túlnyomó részének börtönben lenne a helye, hiszen a leghétköznapibb szexuális bűncselekmény mégiscsak az ellenkező nemű, a beleegyezési korhatárt elért emberre irányuló erőszak, amelyre a heteroszexuális késztetés hajtja az elkövetőt."
  • A pedofilok „soha nem élhetik azt ki anélkül, hogy valami nagyon rosszat tennének éppen vágyuk tárgyával, akibe szerelmesnek érzik magukat. Gondoljunk bele: milyen élethelyzet ez?"
  • "A pedofil vágyak nem kapcsolódnak össze >>genetikusan<< rossz erkölcsökkel, mert az erkölcsi normáinkat nem a génállományunk, hanem a szocializációnk határozza meg."

A pedofília tehát nem büntetendő cselekmény" - olvashatjuk, és érezzük, hogy nesztelenül mozog a sötétség. Kővé dermednénk, a rémülettől meghátrálna a hangunk, ha nem tudnánk, miről is van itt szó. De tudjuk. Arról, hogy - amint azt oly sok más témában már eljátszották a liberálisok a homoszexuális házasságtól a genderideológiáig - megint megy a nyilvánosság tűrésküszöbének próbálgatása.

A deviancia normálissá mosása. A téma fokozatos "társadalmasítása". Az áldozatkultusz felépítése - már persze ahol valójában a pedofil az áldozat. Hát nem. A gyermek az áldozat. A pedofil az elkövető, a gusztustalan bűnös, a deviáns. A pedofília pedig büntetendő - olvasható a bejegyzésben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!