A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festőművész szorosan kötődik szülővárosához, Pécshez, ahol 1983 óta tanít is.
Hogyan lesz egy 1933-ban született pécsi lányból 1968-ra az egyik legérettebb, legkarakteresebb magyar művész, a híres Iparterv kiállítások egyetlen női résztvevője? A kulcsszó a tudatosság.
Nagy erénye, hogy mindig tudta ki ő, mit akar kifejezni a művészetével. Visszajelzések, elismerések nélkül is haladt előre az útján, és
létrehozott egy egyedi, kiérlelt, megélt életművet.
Keserü Ilona barátjának, Tandori Dezsőnek (akitől a címbeli jelző is származik) adott interjújában azt mondta: egyértelmű volt számára kicsi gyerekkorától kezdve, hogy ő művész lesz, nem is lehet más, és az első pillanattól kezdve képzőművészként gondolt magára.
Mára a világ is utolérte ennek tudásában, ő pedig megérte, hogy vitathatatlanul bekerült a magyar művészet legnagyobbjai közé.
Ez nem volt egyszerű út nőként a 20. század második felében sem, kellett hozzá az elkötelezettsége.
Még akkor is így van ez, ha Keserü munkáira Magyarországon a 3T (tiltott-tűrt-támogatott) ideje alatt is irányult szakmai figyelem. Aki ugyanis megismerkedett a szakmából a munkáival, azonnal tudta, hogy valami rendkívülit lát.
Családjában nem ő az első, aki művészpályára lépett, anyai nagynénje Jászai Mari volt.
Édesanyja visszaemlékezése szerint egyéves korában ceruzát vet a kezébe, és azóta rajzol, 13 éves korában Martyn Ferenctől, Pécs meghatározó művészegyéniségétől kezdett el rendszeres rajzleckéket venni.
A mestertől tanulta meg, hogy mindennek alapja a megfigyelés és a konstruktív szándék. Sokat merített Martyn művészetéből és gondolkodásmódjából, mindig is őt tekintette igazi mesterének.
Középiskolás korában Budapestre került, a "kisképzőben" érettségizett, és elsőre felvették a Képzőművészeti Egyetem festő szakára, ahol 1958-ban diplomázott. Már akkor látszott, hogy nagyon jól tud struktúrát építeni, komponálni, alakot festeni. Felületalakítási képessége és színérzéke a következő 10 évben alakult ki.
A szürrealizmustól a konstruktivizmusig mindenféle úton elindult, merített az Európai Iskola hagyományaiból is, és már ebben az időszakban megjelent a gubanc motívum, ami a nyolcvanas években jellegzetes elemévé vált a festészetének.
A hatvanas évek elején bekerült egy inspiráló értelmiségi közegbe, Ottlik Géza is Tandori Dezső is a barátai közé tartoztak. 1962-től egy évig Rómában tartózkodik, oda is barátok segítségével jutott ki.
Nagyon nagy hatást tett rá az itáliai kultúra, benyomásait rajzban rögzítette.
Róma mindent a helyére tett benne, katalizálta azokat az élményeket, amik addig történtek vele, és rátalált a saját hangjára. 1965-ben kezdett gesztusképeket festeni, amiket sorszámokkal látott el, és itt kezdenek nála a színek önálló életet élni.
Struktúra és elemi mozgás egyszerre jelenik meg a képeken, aztán ezek átalakulnak egy szimbólumrendszerré.
Megemlíti a naplójában, hogy valaki nyolcféle piros festéket hozott neki Párizsból, ekkor kezdődik a piros képek sorozata, a hatvanas évek végét a saját munkásságában ő nevezte el színkutatásnak.
1968-ben a balatonudvari temetőben külföldi barátokkal sétálva bukkant rá az ottani, különleges, 18. századi málladozó, szív alakú homokkő sírkövekre. Onnantól kezdve ez művészetének visszatérő motívuma lett.
Vonzotta a forma, a szobrok, amilyeneket sehol máshol nem találni az országban, és amelyeknek az eredete homályba vész.
A New York-i Metropolitan Museum of Art is egy balatonudvari sírkövek által ihletett négy meter széles, kézzel varrott falikárpitot vásárolt meg tőle 2018-ban.
Keserü egyszer azt nyilatkozta, nem lineárisan tekint az életére, hanem mint egy felfelé haladó spirálra vagy mint egy labirintusra, amely időnként visszakanyarodik egy előző ponthoz, de mindig egy magasabb szinten.