Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás

koronavírus korona vírus járvány fertőzés betegség illusztráció maszk
bevásárlás patika gyógyszertár utca
Budapest
Az elektronikus receptek aránya mára meghaladja a hagyományos receptek 90%-át.
Vágólapra másolva!
A járványügyi veszélyhelyzetben, és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer. Az elektronikus receptek aránya mára meghaladja a hagyományos receptek 90%-át. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) vényfelíráson kívüli, további előnyeként pedig lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük ezekért a rendelőkbe - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közleményében.
Vágólapra másolva!

A veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok.

Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, amelyre nem vonatkozik a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napos moratórium.

Illusztráció. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket,

azonban az orvosok nem írhatnak fel gyógyszert a telefonon, vagy e-mailben jelentkező pácienseknek 2020. szeptember 17-e után.

A július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani. 14 év alattiak gyógyszerrendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás.

Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK formavényre nyomtatni, fehér, A4-es papíron is elfogadhatóak lesznek.

Az elektronikus receptek aránya mára meghaladja a hagyományos receptek 90%-át. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni,

hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!