A pénzügyőrök az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerbe (EKÁER) bejelentett adatok alapján tételes ellenőrzésre választottak ki egy román rendszámú járművet.
A kamion rakteréből
háromszázhúszezer védőmaszk, négyezer műanyag arcvédő, ezer egyszer használatos védőöltözet és öt oxigéngenerátor került elő.
A NAV munkatársaink az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet bevonásával megállapították, hogy
a termékek a biztonságossági, illetve minőségi követelményeknek nem felelnek meg.
Néhány nappal később a pénzügyőrök az EKÁER adatai alapján felfigyeltek egy magyar rendszámú kamionra, ami ugyanattól a magyarországi feladótól ugyanarra a külföldi címre tartott. A pénzügyőrök ezt a szállítmányt is tételesen átvizsgálták, abban
több mint százezer védőmaszkot, harmincezer alkoholos kézfertőtlenítőt, tizenkétezer műanyag arcvédőt, tízezer orvosi szemüveget és húszezer gumikesztyűt találtak.
Az OGYÉI szakértőjének közreműködésével megállapították, hogy
ezek a termékek sem felelnek meg az előírt követelményeknek.
A szállítmányok tételes ellenőrzésekor az is kiderült, hogy a termékek jelentős részét nem jelentették be az EKÁER-ben.
A NAV a két, összesen százharmincmillió forint értékű szállítmányt átadták a rendőrségnek és rossz minőségű termék forgalomba hozatala, illetve a szállított orvosi szemüvegek miatt egészségügyi termék hamisítása bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek.