Szinetár Dórát beperli Apáti Bence

Ez itt a kérdés ? M5
Apáti Bence
Vágólapra másolva!
Minden alap nélkül antiszemitizmussal és homofóbiával vádolta meg Apáti Bencét egy lapinterjúban Szinetár Dóra. Az elsősorban celebként ismert énekesnő hamarosan bíróság előtt felelhet a hazug állításaiért, ugyanis Apáti Bence rágalmazási pert indít ellene.
Vágólapra másolva!

"Az Operettszínház balettigazgatójának ezerszer durvább megnyilatkozásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, hogy miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban." – ezt az aljas és vérlázító hazugságoktól hemzsegő mondatot bírta válaszolni arra a kérdésre Szinetár Dóra művésznő, az Operettszínház tagja a Magyar Narancs című hetilap újságírójának kérdésére, hogy miképpen bírja a gyomra, hogy bír tükörbe nézni, úgy, hogy a hírhedt fideszes, Kálomista Gábor színházába fog szeptembertől elszerződni – írta legújabb bejegyzésében Apáti Bence a HírTV-n.

Apáti Bence beperli Szinetár Dórát Forrás: Mediaklikk.hu

Szinetár Dóra most átlépett egy határt - írja Apáti Bence, és hozzáteszi: "... én bárkivel, tényleg bárkivel nagyon szívesen leülök egy kávé vagy egy sör mellé vitatkozni, beszélgetni, eszmét cserélni politikáról, közéletről, színházról, migrációról, melegjogokról.

Bármiről.

Talán 2015-ben vagy 16-ban törölt az ismerősei közül. Valószínűleg elege lett azokból a posztjaimból, amelyekben a képmutató liberálisokat szembesítettem a képmutatásukkal, a hülyeségükkel, a tájékozatlanságukkal – írta Apáti Bence.

Ezekről a jelenségekről rengeteget írtam és beszéltem az elmúlt pár évben is - tette hozzá.

Apáti Bence arról is írt, hogy nem emlékszik Szinetár Dóra harcos kiállására, akkor sem, amikor valaki másfél évvel ezelőtt, a decemberi ellenzéki tüntetésen a Kertész utcában hatalmas betűkkel felfújta, hogy: "Apáti Bence buzi", és akkor sem, amikor "engem, a hetero, kétgyerekes családapát buziznak a 444-es, a magyar hangos, meg az indexes újságírók".

Természetesen a kormány jelenlegi családpolitikájával értek egyet. A házasság szerintem és még pármillió magyar szerint csak egy férfi és egy nő szövetsége lehet, csak egy férfi és egy nő között jöhet létre - tette hozzá.

Hogy azért mondtad, amit mondtál, mert tudatlan vagy, vagy azért mert aljas, nem tudom, de nem is érdekel. (...)

Nem kérdés, hogy be foglak perelni, a bíróságon találkozunk - zárul a bejegyzés.

A teljes bejegyzést itt olvashatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!