Egy nap alatt kétszer állították elő a jászkíséri férfit a rendőrök

bilincs
Vágólapra másolva!
Egy nap alatt kétszer is előállítottak a rendőrök egy jászkiséri férfit. Először begipszelt kézzel ütötte a rendőrautót, majd betört egy udvarra és ellopott egy biciklit.
Vágólapra másolva!

Egy 26 éves jászkiséri férfi augusztus 28-án, a délutáni órákban Jászkíséren, egy lakóház kerítésén átmászott, majd szóváltásba keveredett az udvaron dolgozó férfival, aki egy idő után a fiatalembert kizavarta az udvarról - írja a police.hu. Az esetet bejelentették a rendőrségre, így a rendőrök rövid időn belül intézkedtek a jogsértővel.

Egy nap alatt kétszer állították elő a jászkíséri férfit (illusztráció) Forrás: --

A közlemény szerint a férfi ruházatának átvizsgálása során egy alufóliába csomagolt kábítószergyanús fehér port találtak, amit a helyszínen lefoglaltak. Ettől azonban a feltételezett elkövető idegessé vált, és

a begipszelt kezével a szolgálati gépkocsi motorház tetejére ütött.

A férfit ezután előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd távozott onnan.

Biciklitt lopott, megint előállították

Ezzel azonban még nem volt vége az eseményeknek: a férfi még aznap éjjel Jászapátin, ment be egy lakóház udvarára, majd az ott lévő garázsból eltulajdonított egy biciklit.

A helyszínen beszerzett adatok, és személyleírás alapján az intézkedő rendőrök a férfi keresésére siettek, aki addigra már Jászkisér irányába hajtott a lopott kerékpárral.

A gyanúsítottat elfogták, majd ismét előállították a rendőrősre,

ahol a kerékpárt lefoglalták, majd a sértett részére visszaadták.

A Jászberényi Rendőrkapitányságon garázdaság, lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt büntető eljárás indult a 26 éves jászkiséri lakos ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!